Meghaladta a 800 ezret a koronavírus-fertőzés halálos áldozatainak száma az Egyesült Államokban
Az egyre terjedő oltásellenesség és az omikron variáns miatt nem számítanak javulásra.
Az egyre terjedő oltásellenesség és az omikron variáns miatt nem számítanak javulásra.
Az omikron vírusvariáns terjedése ellen próbálnak küzdeni.
Kórházi ellátásra 6109 covidos beteg szorul.
A világhírű biokémikussal, az mRNS-alapú vakcinák technológiájának szabadalmaztatójával a Mandiner készített interjút. Karikó azt vallja: „nem kell mellre szívni semmit, pláne nem szabad haragudni másokra.”
Nem tudna nyugodt szívvel Ausztráliába utazni.
Nem jön új felvilágosodás, bocsi. Ennyit bír a szemünk. El lehet éldegélni a félhomályban, mítoszokkal kipárnázott, otthonos sötétben. Jogunk van hallgatni, jogunk van vaknak lenni. Vigyáznak ránk azok, akik látnak helyettünk. Amíg el nem kergetjük őket. Vélemény.
A gyanú szerint hónapokon át sefteltek egy vidéki kórházban az igazolványokkal, amelyeket 20-40 ezer forintért adtak.
Eddig összesen 27 országgal állapodott meg a külügyminiszter, hogy az oltási igazolvánnyal rendelkezők korlátozás nélkül utazhassanak oda.
Míg Romániában javul a helyzet, addig az EU többi részén romlik.
Megünnepelték Amália hercegnő nagykorúságát 21 vendéggel, miközben a járványügyi szabályok szerint csak négy látogatót fogadhat egy háztartás.
A Covid-19-től védő emlékeztető oltás az omikron elleni védekezés "legfőbb eszköze", ezért Németországban minden lehetséges eszközzel felgyorsítják, "szélsőségesen erőltetett" menetté alakítják át az emlékeztető oltások beadását, hogy megállítsák a delta variáns miatt elindult negyedik hullámot.
Az országos tiszti főorvos azt kéri, hogy oltassa be mindenki a gyerekét, mert ezzel is védik a családot.
Nagy-Britanniában ismét rekordszámú Covid-fertőzöttet regisztráltak, az utóbbi 24 órában közel 90 ezer embernél mutatták ki a fertőzést. A szigetországban már több mint 11 ezer embernél észlelték a gyorsan terjedő omikron variánst.
Eddig majdnem négyezer katona tagadta meg a koronavírus elleni oltás felvételét előíró parancsot.
A rendkívül gyorsan fertőző variánst a Neumann Labs munkatársai találták.
A gyógyszert hivatalosan még nem engedélyezték, azonban bizonyos esetekben már lehet alkalmazni.
Visszaélnek a Semmelweis Egyetem rektorának, Merkely Bélának a nevével – közölte az egyetem. Az ő nevét, de egy másik orvos arcképét használták egy "csodaszer" reklámjához.
Az informatikai eszközök forgalma nőtt legjobban, 31 százalékkal 2019 óta.
A férfi ököllel rontott a jármű szélvédőjének.
A jelek szerint sem a két adag Pfizer-, sem pedig a két adag Sinovac-vakcina nem nyújt elegendő védelmet a koronavírus új variánsa ellen.