Ismét egyre több a covidos beteg, sorra szigorítanak a kórházak
A Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK) szerint fertőzések csak elszigetelten fordulnak elő.
A Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK) szerint fertőzések csak elszigetelten fordulnak elő.
Azoknál, akik elkapják a koronavírust, hatszorosára nő az úgynevezett Guillain-Barré-szindróma kialakulásának kockázata. Ez életveszélyes is lehet, ha a légzőszerveket érinti. A koronavírus elleni védőoltás tompítja ezt a hatást.
Más részlegeken látogatási korlátozást vezettek be.
Az épületet már a lélegeztetőgépek beszerzése után, 2021-ben vásárolták meg.
Az Egyesült Királyságban éppen azt vizsgálják, hogyan kezelte a kormány a világjárványt. A vizsgálat kapcsán számos érdekes részlet látott napvilágot, Lee Cain, Boris Johnson akkori kommunikációs igazgatója például elmondta: véleménye szerint Johnson személyében "nem a megfelelő miniszterelnök" volt kormányon a koronavírus-járvány kezdeti időszakában.
Az Európai Bizottság engedélyezte a Novavax által kifejlesztett Nuvaxovid XBB.1.5 nevű koronavírus elleni módosított oltóanyagának alkalmazását az Európai Unióban – jelentette be szerdán a brüsszeli testület.
Igencsak jelen van a koronavírus sokféle változata Magyarországon, mégis teljes a bizonytalanság a Covid-betegségek felmérése, megelőzése és kezelése körül – így méri fel a helyzetet a hvg360-nak írt cikkében Sarkadi Balázs kutatóorvos, akadémikus. Nem teszik közzé, mert nyilván nem is mérik az adatokat a betegség terjedéséről. Sokakat fenyeget a hosszú Covid, amely egy friss kutatás szerint részben megelőzhető lenne – hívja fel a figyelmet a professzor.
A közbeszerzésre egy cég jelentkezett.
A koronavírus-járvány legelső napjaiban, 2020 márciusában a kormánykommunikáció is ráugrott az iráni egyetemisták ügyére, Orbán Viktor az illegális migrációval kötötte össze a fertőzéseket.
Peking szerint ismert kórokozók terjednek, az Egészségügyi Világszervezet szeretne tisztábban látni.
Oltani vagy nem? A szennyvízvizsgálatok a koronavírus terjedéséről árulkodnak, meg is indult a hatóságok titkolózása a védőoltásokkal kapcsolatban.
Japán tudósok azt vizsgálták, mikor a legvalószínűbb a fertőzés kockázata, ha egy beteg ember mellett megyünk el.
Kiszivárgott egy dokumentum is, amelyben az OKFŐ és az NNGYK helyzetjelentés mellett javaslatokat is ad.
Lengyelországot is perlik, egyelőre egyik ügyben sincs ítélet.
Tizennégy helyszínen mért magasabb értékeket a hatóság.
A Magyarországot januárban beperelő Pfizer nem adott ajánlatot, ezért a kormány a Moderna mellett döntött.
Az elmúlt évekhez képest már most durvább az idei légúti járványszezon.
Akár az elsőre is.
Az oltás felvétele előzetes regisztrációhoz kötött.
Egy hónap leforgása alatt a globális fertőzések több mint negyedéért lett felelős a koronavírus új variánsa, a JN.1. Mutatjuk, mi mindent érdemes tudni róla.