Tényleg államosítja a Rosznyefty helyi cégeit Németország, és megveszik a három legnagyobb német gázkereskedőt is
Még ma ismertetik az intézkedés pontos menetrendjét.
Még ma ismertetik az intézkedés pontos menetrendjét.
Emberi jogi megfigyelőket küldene az ENSZ az orosz erőktől visszafoglalt Izjumba, ahol tömegsírokat tártak fel az ukránok. Újabb szankciókat vezetett be az Egyesült Államok orosz személyek és cégek ellen. A feleségével együtt öltek meg egy oroszbarát tisztviselőt Berdjanszkban.
A legnagyobban 440 holttest hevert.
Az Európai Bizottság elnöke arról is beszélt Kijevben, hogy magas az ára Ukrajna támogatásának, de a szabadság megfizethetetlen.
A NAÜ szerint a létesítmény katonai megszállása jelentősen növeli egy nukleáris baleset, vagy incidens kockázatát.
Jevgenyij Prigozsin kegyelmet ígért félévi szolgálatért cserébe, de a dezertőröket kivégzőosztaggal fenyegette.
Amerika már a konfliktus részese az orosz külügyminisztérium szóvivője szerint, aki hozzátette, hogy az Ukrajnának szóló biztonsági garanciák elnevezésű dokumentum lényege a vágy, hogy „megöljenek minket”.
A társadalmak már most a fáradtság jeleit mutatják, és félő, hogy újabb tiltakozások következnek. Összeállnak a gazdasági nehézségek kárvallottjai, az oltás ellenfelei, és azok, akik nem kérnek a bevándorlásból. Ebből még nagy felfordulás lesz, mondta az elismert politológus a Deutsche Wellének.
Kryvyi Rih városában szerdán rakétatámadás érte az Inhulec-folyón működő gátrendszert, ennek következtében a víz elöntötte a várost. Az ukrán külügyminiszter háborús bűnnek nevezte, hogy az oroszok az ukrán ellentámadás óta a civil infrastruktúra ellen fordultak.
Vlagyimir Szungorkint anyaggyűjtés közben érte a halál, agyvérzés végezhetett vele.
Lehet félnivalójuk azoknak, akik bekerültek az orosz befolyásolási kapcsolatrendszerbe az elmúlt években, legyenek azok politikusok, tisztviselők, bárki – a volt kémelhárító, Katrein Ferenc szerint ez az egyik üzenete annak, hogy az Egyesült Államok jelezte: tud arról, hogy az elmúlt években hogyan és kiket vásárolt meg Moszkva saját befolyásának növelése érdekében. Katrein Ferenc szerint ez egy erős politikai üzenet is, egyúttal egy befolyásolási ellenművelet, amely csak nyitánya annak, ami ezen a fronton még várható.
Az Európai Bizottság elnöke Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel tárgyal.
A játékelmélettel foglalkozó Anastassia Fedyk azt mondja, egy elhúzódó háborúban az igazi játszma gyakran színtiszta pszichológia: kinek sikerül kivetítenie a saját erejét, és hinnie a másik gyengeségében? Fedyk szerint ez azt jelenti, hogy addig nem áll helyre a béke Európában, amíg a Nyugat nem mutatja azt a fajta erőt és elszántságot, amire Putyin nem számít.
A központi kérdés az, hogy az Unió ki akarja-e szolgáltatni magát Moszkva politikai zsarolásának, vagy ezt biztonsági fenyegetésnek tekinti, és megpróbálja függetleníteni magát ettől – mondja Hegedűs Dániel, a German Marshall Fund elemzője.
Jevgenyij Prigozsin kegyelmet ígér azoknak, akik fél évig szolgálnak, de aki megszökik, azt kivégeztetné. Az orosz biztonsági szolgálatokhoz is bekötött Hilarion metropolita a magyar kormány teljes védelmét élvezve intézheti az országból Kirill pátriárka ügyleteit.
A karambolnak nincs komolyabb sérültje.
A magyar külügy a Belügyminisztériumhoz küldte az ukrán ügyvivőt, hogy ott reklamáljon, ha gondja van azzal, amit a magyar tankönyvek írnak Ukrajnáról, de a hvg.hu úgy értesült, Maruzsa Zoltán államtitkár nem nyitott az egyeztetésre. Közben ukrán civil szervezetek is tiltakoznak amiatt, hogy a tankönyv “az orosz narratívát” adja tovább a diákoknak. Abból lett diplomáciai botrány, hogy egy tankönyv úgy mutatja be az orosz–ukrán háborút, mintha belháború lenne.
Több részletet is elárult szerdán a német kancellár az orosz elnökkel folytatott másfél órás keddi telefonbeszélgetéséről.
A lengyel határtól mindössze 60 kilométerre vesztegelt.
A vadászgépeken használatos RTU 518-PSM önvédelmi rendszer az eddigi talán legértékesebb zsákmány, amit az ukránok begyűjtöttek.