Hadianyagban négyszeres is lehet az orosz veszteség az ukránhoz képest
Csak tankokból 1087-et vesztettek az oroszok a háború kitörése óta.
Csak tankokból 1087-et vesztettek az oroszok a háború kitörése óta.
Olekszandr Sapoval a donyecki régióban található Majorszknál esett el.
Az első jelentések szerint Kupjanszk környékén észlelték a pilóta nélküli repülőket.
Súlyos komlóhiány lépett fel az orosz piacon, aminek hatására helyi alternatíva után kell nézniük az orosz sörfőzőknek, ám ennek minősége egyelőre kérdéses.
Elképzelhető, hogy az orosz elnök most, a harctéri kudarcok idején, valamelyest ráébred a helyzetére, de nem lehet megjósolni, miként reagál. Nem kizárható, hogy még több brutalitással, írja az amerikai lap.
Az orosz gáz-, olaj- és légiiparban is fontos szerepet betöltő Ivan Pecsorin leesett egy hajóról.
Egy friss, belsős dokumentumban ez már nem szerepelt az energiaár-letörő intézkedések között. Továbbra is hangsúlyos maradt viszont a jól profitáló energiacégek megadóztatása.
Az amerikai külügyminiszter arról beszélt, hogy az ukránok sikere „az általunk nyújtott támogatás eredménye".
Három holttestet magáningatlanok területén temettek el, egy másikat pedig egy helyi aszfaltgyárnál.
A zaporizzsjai atomerőmű nagyon veszélyes zsarolási tétel, súlyos katasztrófát okozhat bárki, aki ezzel játszik, épp ezért remélhető, hogy senki nem lépi át a vörösvonalat. Doneck, vagy Luhanszk városának ukrán kézre kerülése teljesen megváltoztatná a háború menetét, de az ukrán haderő még nem áll készen erre. A túlzott optimizmus a fegyverszállítmányok és az anyagi segítség elmaradásával sodorhatja veszélybe az ukránokat. Mitrovits Miklós történész, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Közép-Európa Kutatóintézetének tudományos főmunkatársa válaszolt a hvg.hu kérdéseire az ukrán ellentámadás jelenlegi állásáról és a lehetséges következményekről.
Idén 12 milliárd köbméter gáz érkezhet Bakuból az EU-ba.
A Kreml szóvivője szerint Putyint folyamatosan tájékoztatják az ukrajnai harcok fejleményeiről.
Az ukránok szerint az orosz katonák tárgyalni akarnak a fegyverletételről.
A most zajló háborúban az válik el, hogy egy zsarnoki rendszer képes-e kiterjeszteni a maga logikai és erkölcsi légüres terét. Ez ébresztő mindazoknak, akik magától értetődőnek vették a demokráciát, és alvajáróként tartottak az önkényuralom felé, írja az amerikai történész a Foreign Affairsben.
A fideszes publicista szerint Közép-Európának különutas politikára van szüksége, mert „ez így tovább nem mehet”.
Kadirov szerint lehet, hogy Putyin nincs is tisztában a helyzet valódi súlyával. A sikeres ukrán támadás következtében megrendülhetett az orosz csapatok bizalma parancsnokaikban. Az orosz erők rakétacsapást mértek Zaporizzsjára és Harkivra is. A háború hétfői hírei.
Keleten a harkivi terület Oszkoltól nyugatra eső részének kiürítéséről dönthetett Moszkva, míg délen a Dnyeper nyugati partján állomásozó egységek ellátása vált lehetetlenné az ukrán tüzérség működése miatt.
Ramzan Kadirov szerint lehet, hogy az orosz elnök nincs is tisztában a helyzet valódi súlyával.
Csak Jevgenyij Sztanyiszlavovnak, Oroszország budapesti nagykövetének köszönhető, hogy végül a HVG is bejuthatott a misszióvezető budapesti előadására. A beszélgetést szervező Magyar Békekör elnöke ugyanis kijelentette, hogy a nyilvános esemény nem sajtónyilvános, ám amikor a diplomata igent mondott, beléphettünk a sasfészekbe. Megérte: Jevgenyij Sztanyiszlavov korrekten és részletesen ismertette országa álláspontját, ezt követően viszont az összeesküvés-elméletekből alaposan merítő kérdésekből képet nyerhettünk arról kik (is) támogatják Oroszország ukrajnai akcióját.