Ukrajnában úgy látják, hogy Orbán elárulta az európai értékeket
A lapunknak nyilatkozó ukrán források szerint Budapest és Kijev viszonyában csak egy magyarországi kormányváltást követően állhat be jelentősebb javulás.
A lapunknak nyilatkozó ukrán források szerint Budapest és Kijev viszonyában csak egy magyarországi kormányváltást követően állhat be jelentősebb javulás.
Eddig jellemzően a bevonultatott tartalékosokat a leharcolt alakulatok feltöltésére használták.
Az ukrán lap a magyar Szabad Európával közösen tárt fel újabb részleteket a magyar kormány ukrán fogolyszabadításáról.
Traski Viktor kárpátaljai magyar matematikus és ukrán katona elmondta azt is, hogy milyen tisztálkodási lehetőségeik vannak és beszélt arról is, hogy mi történik, ha valaki megbetegszik a lövészárokban.
De azt ígérik, hogy nem szakítják meg Oroszországgal való diplomáciai kapcsolataikat.
Egyelőre úgy néz ki, hogy semmit, mivel bejutott.
A 11 ukrán hadifogolynak a magyar hatóságok azt mondták, hogy hazatérésük esetén mehetnek vissza a frontra, vagy perbe fogják őket dezertálásért. Arra is megpróbálták rávenni őket, hogy vegyék fel a magyar állampolgárságot.
A volt honvédelmi miniszter szerint Magyarország az Orbán-kormány kettős beszéde miatt kisodródik a NATO átalakításának folyamatából, s így jelentősen csökkennek érdekérvényesítő lehetőségei. Mindemellett az is kétséges, hogy valóban akarja-e vagy képes-e arra, hogy a védelmi kiadásokat a NATO-ban elvárt szintre emelje.
Újra Moszkvát és környékét támadták drónokkal, rövid időre az orosz főváros egyik repülőterét is le kellett zárni.
Az orosz-ukrán háborúban mindkét fél széles körben alkalmaznak pilóta nélküli repülőeszközöket felderítésre és csapásmérésre.
Az amerikai ENSZ-nagykövet szerint az lenne a cél, hogy az ENSZ országai közösen számolják fel az éhezést.
Varsó aggodalmaira Lukasenka még rá is játszik.
A sorkötelesség életkori maximumát is kitolták három évvel.
A több mint száz méter magas nőalak pajzsát a jövőben a szigony díszíti majd.
“Elkerülhetetlen, természetes és teljesen igazságos” folyamatnak tartja Volodimir Zelenszkij, hogy a háború eléri Oroszországot is – az ukrán elnök itt a vasárnap Moszkvában lezuhant három ukrán drónra is utalt.
Erre a helyzetre mindenképpen fel kell készülni – mondta az ukrán elnök.
Ne mondd meg, hogy mások mit gondolnak, mielőtt megkérdeznéd őket – üzente korábban Twitteren a szlovák külügyminiszter Szijjártónak.
Nem először riogat a háború kezdete óta Oroszország volt elnöke és korábbi miniszterelnöke atomfegyver bevetésével.
Putyin ezt egy szentpétervári katonai parádén jelentette be.
Az emberveszteség mellett nagyon jelentős az ukrán fegyveres erők szerint az orosz veszteség katonai technikában, fegyverben is.