Spiegel-helyzetjelentés: Orbán Putyin játékát űzi
Magyarország továbbra is blokkolja az Ukrajnának nyújtandó 500 millió eurós uniós katonai segélyt, valamint az Oroszország elleni 11. szankciócsomagot. A budapesti indoklás gyenge.
Magyarország továbbra is blokkolja az Ukrajnának nyújtandó 500 millió eurós uniós katonai segélyt, valamint az Oroszország elleni 11. szankciócsomagot. A budapesti indoklás gyenge.
Volt olyan résztvevő, aki a szóváltást "civilizáltnak és normális keretek között zajlónak" nevezte.
Nem írták alá az Oroszországtól való intézményes és egyéb függetlenségükről szóló nyilatkozatot. Semleges státusszal sem vesznek részt a játékokon.
Miközben Orbánék az ukrajnai háború kezdete óta a magyar történelem legnagyobb humanitárius akciójával fényezik magukat, az új kabinetnek pedig első dolga volt a háborús veszélyhelyzet élesítése, az utolsók közt nevezett ki csak kormánybiztost a háború elől menekülők segítésére. A szándék komolyságát jól jelzi, hogy előbb volt kormányzati felelőse bárminek a Várnegyed patyomkinizálásától a nemzeti filmiparon át a rezsicsökkentésig, mint ennek.
A biztonsági őrök azonnal lerángatták a nőt a vörös szőnyeges lépcsőről, de az esetről videó is készült.
Az Oscar-díjas színész egy ukrán filmrendezők által jegyzett filmantológia utolsó részében fog játszani.
Moszkva egy elit légi támadócsoportot akar létrehozni vadászbombázókból és helikopterekből, amivel az ukrán vonalak ellen hajtanának végre bevetéseket.
A Terror Háza Múzeum főigazgatója szerint Moszkva még nem visel háborút Ukrajnával szemben, egyelőre csak zsoldosokkal folytat különleges hadműveletet a területén.
Az orosz külügyminisztériumnak nem tetszett, hogy a hirosimai G7 résztvevői kiálltak Ukrajna mellett. Moszkva ezt úgy értékelte, hogy ott aláássák “a globális stabilitást" és oroszellenes hisztériát szítanak.
Kihantolt tömegsír, golyónyomok, szénné égett fekete lakóházak mellett próbálnak felejteni Bucsában, Irpinyben és Borogyankában. Kijev környékén az oroszok nemcsak halottakat és traumát hagytak maguk után, egy év elteltével a táboruk és ellátmányuk is ott hever még az erdőben. Meglátogattuk az ukrán elővárosokat, ahol a helyiek a politikát a templom kertkapuján kívül hagyják, még akkor is, ha a magyar kormányról van szó.
Az ukrán elnök a hirosimai G7-csúcson világossá tette, hogy egy centit sem enged át Ukrajna területeiből.
Fegyver, paripa, kiképzés - Biden amerikai elnök újabb nagyszabású segélycsomagot jelentett be Ukrajnának.
A Reuters szerint úgy néz ki, Prigozsin ezúttal igazat mondott, és Bahmut valóban elesett, erre enged következtetni legalábbis Zelenszkij borús nyilatkozata. Az ukrán elnök szóvivője viszont cáfol.
A férfi a CNN-nek mesélte el, mit élt át Hirosimában, mikor ledobták az atombombát.
Vatikáni források szerint külön-külön tárgyalnának Zelenszkijjel és Putyinnal.
Kína is kemény üzeneteket kapott.
Bár egyelőre ilyen bejelentés nem is történt, Joe Biden csupán arról beszélt a G7-csúcstalálkozón, hogy az USA támogatja, hogy ukrán pilóták kapjanak kiképzést az F-16-osokhoz.
Tajvannal kapcsolatban is üzentek.
Különösnek találták a rakéta orrát.
A köztársasági elnök ismét élesebb hangot ütött meg, mint a kormány szokott.