Fotó: Unortodox plakát a Teleki-gimnáziumnál
Pukli István gimnáziumánál, a zuglói Teleki Blankánál készítette fotósunk a kétórás sztrájk során az alábbi felvételt.
Pukli István gimnáziumánál, a zuglói Teleki Blankánál készítette fotósunk a kétórás sztrájk során az alábbi felvételt.
A Teleki Blanka Gimnáziumnál, a Péterfy Sándor Utcai Kórháznál és a Kölcsey Ferenc Gimnáziumnál jártunk, megnéztük, mit gondolnak a tüntetők.
Sándor Mária a pénteki tiltakozások hatására úgy érzi, van értelme folytatni a mozgalmat, ezért mégsem adja fel.
Galló Istvánné, a szakszervezet elnöke hétfőn a köztévén arról beszélt, hogy mindössze a Klik átalakításával kapcsolatban közeledtek az álláspontok, de a többi témában nem kaptak biztató kormányzati ígéretet, így szerdán jöhet az országos pedagógussztrájk.
Galló Istvánné a Magyar Időknek adott interjújában többek között arról beszélt, a követelések kapcsán csomagban gondolkodnak, de a PSZ kongresszusának kell eldöntenie, hogy miből engedhetnek.
Elég nagy az összevisszaság a szerdai, egész napos közoktatási sztrájk előtt: a hvg.hu-hoz eljutott levelek alapján a szülők ellentmondásos tájékoztatást kapnak arról, kell-e igazolni a holnapi hiányzást, vagy sem, de van, hogy a szülői munkaközösség közöl téves információt. Az óvodák többsége nem áll le, a bölcsődékről és iskolákról viszont még nincsenek információk.
Egy kaposvári iskola sztrájkoló tanárai nyomásgyakorlásnak érzik az intézményvezető levelét, mondván, nem kötelesek listázni a munkabeszüntetésben részt vevőket. Az iskolaigazgató szerint viszont tudniuk kell, hogy ki nem kap mára fizetést. A Pedagógus Sztrájkbizottság és a Klik megállapodása egyértelműen rendelkezik erről.
Az elmúlt húsz év legnagyobb országos közoktatási sztrájkját hirdette meg a Pedagógusok Szakszervezete szerdára. 25 ezer tanár sztrájkolt, forgalomlassító menet indult a városban, több helyszínen ötperces néma csenddel készültek délre, bírók is támogatták a sztrájkolókat, Rétvári Bence pedig nem értette, miért álltak fel a szakszervezetek a köznevelési kerekasztaltól.
Egy bírók alapította testület közleményben jelezte, hogy szolidaritást vállal a sztrájkolókkal. Mivel a bírók számára speciális jogszabályokban tiltják a sztrájkban való részvételt, ezért a bírák úgy fejezik ki támogatásukat, hogy a tárgyaláson kívül is viselik a fekete talárt.
Az államtitkár megerősítette, hogy a törvényeket betartva sztrájkoló tanároknak nem eshet bántódása, ám az iskolák kötelesek fogadni a gyerekeket a munkabeszüntetés idején is. A napi ebéd lemondásáról szó sem lehet. Rétvári amúgy továbbra sem érti, miért álltak fel a szakszervezetek az állami kerekasztaltól.
Megnéztük, hogy zajlik a pedagógussztrájk két fővárosi elitintézményben, a Trefort Ágoston Gyakorlóiskolában és az Apáczai Csere János Gimnáziumban. Az előbbiben a diákok által szervezett akció – ahogy egy nyilatkozó mondta – elhalt, és emiatt csalódtak a szervezők. Itt a 70 fős tanári karból körülbelül 15-en vettek részt a sztrájkban. Az Apáczaiban az igazgató becslése szerint a diákoknak mindössze 10 százaléka ment ma iskolába, a tanároknak pedig több mint a fele csatlakozott a megmozduláshoz. A Kerepesi úton belefutottunk a forgalomlassító demonstrációba is.
Újabb nyílt levelet írt a miskolci Herman Ottó Gimnázium tantestülete, ebben lerántják a leplet a kormány által összehívott köznevelési kerekasztal munkájáról és azt írják, ha valódi változást akarnak elérni, továbbra is sztrájkolni és demonstrálni kell.
Továbbra is ülésezik a köznevelési kerekasztal, és ha a szakszervezetek kezdeményezik, velük is tárgyal az oktatási államtitkárság - mondta Palkovics László oktatási államtitkár a köztévében szerda este.
A szervezet arra is kitért a közleményében, hogy a sztrájkban részt vevők munkabérét levonják, a diákok hiányzását pedig igazolni kell.
Udvardy György pécsi püspök az egyházi iskola igazgatóján keresztül megüzente: a tanárok ne sztrájkoljanak, és kész. Közügyekre érzékeny nyugdíjas egészségügyis jelentette fel, de a PDSZ is fontolgatja, hogy a hatóságokhoz fordul.
Egy nap, öt hír - amiről ma este beszélnek: újabb érdekességeket találtunk az MNB-alapítványok listáin; Rogán Antal beosztottja lett Andy Vajna; Kövér László kiakadt és újságírókat tiltott ki a parlamentből; Pokorni Zoltán és Vekerdy Tamás elmondta, mit gondol az oktatási rendszerről; Ákos, az úgynevezett előadóművész pedig szürreálisat alkotott. Amúgy a világ az éppen harminc évvel ezelőtti csernobili katasztrófára emlékezett.
Tényi István "minősülő közfeladati helyzettel visszaélés bűntett gyanújával" fordult a rendőrséghez. A fideszes feljelentőember szerint a korábban a Teleki Blanka Gimnázium elé szervezett tüntetés is jogellenes volt.
A szakszervezet szerint egyébként ennél is nagyobb arányú emelés kellene.
A pedagógusok január végén figyelmeztető sztrájkot tartanak. Szerintük a kormány gyermekmegőrzőként tekint az állami oktatásra.
A szerdai közoktatási sztrájk az egyik legátfogóbb az eddigiek közül, csak egy 21 évvel ezelőtti akció volt méreteiben hasonló. Összeszedtük, milyen iskolai tiltakozások voltak a rendszerváltás óta.