Jogaikat követelő tanárok

Jogaikat követelő tanárok

Egyre erősödik a tanárok, diákok, szülők tiltakozása, miután az oktatási kormányzat drasztikus lépésekkel próbálja megtörni a jogaikért kiálló pedagógusok ellenállását. Az iskolai akciók összérnek, a mozgalom már az ország mind több részére kiterjed. Kövesse cikksorozatunkban a friss híreket, riportokat, interjúkat, elemzéseket.


Karinthys tanárok pere: az igazgató szerint az elbocsátás érvágás volt az iskolának, van, akit azóta sem tudtak pótolni
 

Karinthys tanárok pere: az igazgató szerint az elbocsátás érvágás volt az iskolának, van, akit azóta sem tudtak pótolni

Tanulságos tárgyalási nappal folytatódott a Karinthy Frigyes Gimnáziumból kirúgott hat tanár munkaügyi pere. Tanúként idézték be az iskola igazgatóját, aki azt mondta, hogy a kirúgások után a földrajz fakultációt fel kellett oszlatni, németül biológiát tanító kolléga azóta sincs, több osztály is osztályfőnök nélkül maradt, a francia csoportokat össze kellett vonni az iskolában. A tankerületi igazgató szerint ő nem pikkelt a Karinthyra, és azt is tudja, hogy a hozzájuk tartozó iskolákra tízszer ennyit is lehetne költeni.


A PSZ megszelídítené a Pukli-féle tanársztrájkot
 

A PSZ megszelídítené a Pukli-féle tanársztrájkot

Munkaidőn kívül, 16 óra után sztrájkoljanak, illetve "nyilvánítsanak véleményt" a tanárok március 30-án - javasolja a Pedagógusok Szakszervezete, amely szerint a legfontosabb, hogy gyerekek, diákok ne maradjanak felügyelet nélkül az akció miatt. Így kirúgások sem lehetnek az tiltakozások miatt - érvel a szakszervezet.

hvg.hu hvg.hu




Videó:
 

Videó: "Az életére nagyon vigyázzon!" – tapssal fogadták reggel Pukli Istvánt

Három helyszínen néztük meg kamerával, hogyan zajlott a szerda reggeli tanársztrájk. A Radnóti, a Szent István, és a Teleki Blanka Gimnáziumnál jártunk. Pukli István igazgatónak egy demonstráló sok sikert kívánt, ugyanakkor azt tanácsolta, hogy vigyázzon az életére, és sötétben ne mászkáljon. Volt, aki pedig azt kiabálta, amikor meglátta, hogy "itt az új miniszterelnök!"

hvg.hu hvg.hu


Összeértek a kezek az iskolák körül - fotógaléria egy rendhagyó lyukas óráról
 

Összeértek a kezek az iskolák körül - fotógaléria egy rendhagyó lyukas óráról

Volt olyan fővárosi gimnázium, ahol alig néhány diák tiltakozott, és ők is az igazgatóiban kötöttek ki, máshol azonban körbeérte az épületeket a tanárok, szülők és diákok alkotta élőlánc. Több mint 250 iskola tantestülete és 3 ezer magánszemély jelezte, hogy részt vesz a Tanítanék Mozgalom szerda reggel 8-9 órára meghirdetett demonstrációján. Fotók a március 30-i tanár-, diák- és szülődemonstrációról.

hvg.hu hvg.hu

Palkovics: Az egyetemek nem kerülnek a Klik utódjához
 

Palkovics: Az egyetemek nem kerülnek a Klik utódjához

Palkovics László oktatási államtitkár a Magyarul Balóval című műsorban azt mondta, szerinte nem volt jelentős a szerda reggeli sztrájk, és a tiltakozókkal személyesen már biztosan nem is ülne le. A Klik utódjával kapcsolatban tagadta, hogy az egyetemeket is alájuk rendelnék.

hvg.hu hvg.hu

Lázár nem neveti ki a tanárok mozgalmát, de Pukliék azért visszaszóltak neki
 

Lázár nem neveti ki a tanárok mozgalmát, de Pukliék azért visszaszóltak neki

Nem száz, hanem háromszáz iskola előtt tiltakoztak a szerdai polgári engedetlenségi akcióban, amelyben a visszajelzések szerint legalább 15 ezren részt vettek - állítják a tiltakozást szervező pedagógusok, akik szerint igenis sikeres volt a kezdeményezés. Lázár János korábban azt mondta, más kormányok a tegnapi sikertelen nap után kinevetnék a tiltakozókat, ők azonban komolyan veszik őket.

MTI/hvg.hu MTI/hvg.hu

Eredmény nélkül ért véget a tanárok tárgyalása a kormánnyal
 

Eredmény nélkül ért véget a tanárok tárgyalása a kormánnyal

Bár némi előrelépés történt, de megállapodás nem született a pedagógusok sztrájkbizottsága és a kormány hétfői tárgyalásán az április 20-ra bejelentett országos pedagógussztrájk még elégséges szolgáltatásairól – derült ki Sipos Imre köznevelési helyettes államtitkár és Galló Istvánné, a Pedagógusok Szakszervezete elnökének nyilatkozatából.

MTI MTI



Sándor Mária civileket hívott a kórházak elé péntekre
 

Sándor Mária civileket hívott a kórházak elé péntekre

A most péntekre tervezett kétórás figyelmeztető sztrájk és fekete ruhás péntek a PDSZ szerint teljesen jogszerű, és minden okuk megvan arra, hogy a legkeményebb kényszerítő eszközt vessék be annak érdekében, hogy a kormány "észhez térjen". Sándor Mária azt kérte, civilek álljanak a kórházak elé fekete ruhában.

MTI MTI