A legújabb kutatások szerint az olívaolajban és más egészséges zsírokban gazdag mediterrán típusú étrend ugyanolyan hatékony a szívproblémák megismétlődésének megelőzésében, mint az Amerikai Szív Egyesület (American Heart Association, AHA) által ajánlott zsírszegény diéta. Amerikában nyolc millióra tehető azok száma, akik már túléltek egy szívrohamot.
Olívabogyó szívroham ellen © sxc.hu |
A kísérlet során a kutatók több mint kétszáz olyan személyt választottak ki, akik a megelőző hat hétben szívrohamon estek át. Ebből ötven személyt alacsony zsírtartalmú diétára, ötvenegyet pedig mediterrán diétára fogtak, míg a maradék százegy a hagyományos kórházi táplálkozási tanácsokat kapta. A következő négy évet az alacsony zsírtartalmú és a mediterrán diétán lévők 83 százaléka élte túl problémák nélkül, míg a kontrollcsoportban ez az arány mindössze 53 százalék volt. A koleszterinszint minkét diétás csoportban javult, a kontrollcsoportban viszont nem. Mivel a kutatás nem mutatott ki kockázati különbséget az alacsony zsírtartalmú és a mediterrán diéta között, így bebizonyosodott, hogy mindkét étrend hatékony a szívroham megismétlődésének megelőzésében.
Az eredmények alapján kiderült, hogy a két diéta bármelyikének alkalmazása harmadolja a második szívroham kialakulásának veszélyét, összehasonlítva a változatlan étkezési szokásokat fenntartó páciensek kockázatával - hangzott el az American College of Cardiology múlt heti konferenciáján.
Az orvosok szerint ez volt az egyik legjobb kísérlet a szív egészségét védő speciális étrendekkel kapcsolatban, mivel a résztvevők kitartóak voltak, emellett megvalósították az olyan különféle zsírokra irányuló célkitűzéseket, amiket a kutatók beállítottak. Tekintettel arra, hogy a kísérleti alanyok esetében hasonló volt a kezelés és minden egyéb tényező is, a diéták hatása elkülöníthető volt.
"Mindkét étrend bölcs választás azoknak, akiknek nagy az esélyük a szívbetegségek kialakulására" - fogalmazott Katherine Tuttle, a Washington állambeli Spokane város Providence Medical Research Centerének szakembere, a kutatás vezetője, aki állítását arra alapozta, hogy az AHA által javasolt és a mediterrán étrend egyaránt kevés telített zsírokat (az összes kalória kevesebb mint 7 százalékát) és koleszterint (napi maximum 200 milligrammot) tartalmaz. Ehhez képes az átlag amerikaiak legalább kétszer ennyit fogyasztanak ezekből.
A kísérletek során az AHA diétát követők teljes zsírbevitele kevesebb volt, mint az elfogyasztott kalória harminc százaléka. A mediterrán étrendet fogyasztók esetében ez a szám 40 százalékra ugrott, amellett, hogy erősen növelték a többszörösen telítetlen zsírsavak bevitelét is olyan ételek révén, mint a hal, avokadó és az olívaolaj; a kalória bevitel 20-25 százaléka ezekből a forrásokból származott, a halfogyasztást pedig heti 3-5 alkalommal javasolták.