A megvadult fiatalok mindent tönkretettek, ami csak útjukba került. Betörték az összes ablakot, kiborították a szekrényeket és a ruhákra - többek között a házigazda édesanyjának esküvői ruhájára - hánytak és vizeltek, cigarettával kiégették a bútorkárpitokat, az összetört poharak és italos üvegek szilánkjait beletaposták a padlóba és a szőnyegekbe, ráadásul még a plafonból is kitépték a lámpákat.
Pedig Rachel Bell csak egy szolid hétvégi házibulit akart, amíg szülei távol vannak. Valaki azonban a MySpace közösségi portálon elkezdte hirdetni a bulit azzal a felszólítással, hogy "verjük szét az átlagcsalád átlag-házibuliját!" A brit fiatalokra akkora hatással volt az ötlet, hogy még Londonból is érkeztek az onnan több mint 400 kilométerre fekvő észak-angliai Woodstone Village-be. A The Sun című brit bulvárlap honlapján megjelent beszámoló szerint a szomszédok kihívták a rendőrséget, s golfütővel felfegyverkezve maguk is megpróbálták megállítani a rombolást, mindhiába.
Rachel hétfő óta még nem mert szüleivel találkozni, akik húgával és két öccsével egy lakókocsiban várják, hogy lakhatóvá tegyék a házat. A felújítás 20 ezer fontba, azaz több mint 7 millió forintba kerül és egy hónapig is eltarthat.