2006 első öt hónapját és 2007 hasonló időszakát összehasonlítva megállapították, hogy a kórházakban 10 százalékkal kevesebb volt az infarktusos beteg, a halálozás pedig 14,16 százalékról 12,80 százalékra csökkent - mondta Horváth Ágnes egészségügyi miniszter.
Kitért arra, hogy az akut infarktus szívkatéteres kezelésének száma emelkedett a vizsgált időszakban, az ilyen beavatkozásban elhunyt betegek száma ugyanakkor 5 százalékról 4 százalékra csökkent. A miniszter szerint ez azt mutatja, hogy javul az ellátás minősége a kórházakban. Hozzátette: azt várják, hogy a halálozási arány tovább csökken.
"El kellene jutnunk ahhoz, amiért nagyon sokat tettünk már a rendszer átalakítása során, hogy ne működhessenek olyan intézmények, ahol például az infarktus utáni halálozás két és fél, háromszorosa az országos átlagnak" - jelentette ki Horváth Ágnes.