A helyszínelés adatai szerint egy román rendszámú személygépkocsi egy balra ívelő kanyart követően kisodródott, vezetője elvesztette uralmát a jármű felett, megpördült, és hátuljával nekiütközött egy szemből érkező olasz rendszámú autónak, melyben öt román állampolgár utazott - közölte Tuczakov Szilvána, a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője. A baleset következtében a két jármű vezetője, egy 50 és egy 27 esztendős férfi, valamint a román személygépkocsi női utasa a helyszínen életét vesztette - tudatta az őrnagy.
Az olasz rendszámú autó utasai közül hármat súlyos sérülésekkel szállították a mentők kórházba. A járműben ült egy 10 hónapos kisbaba is, aki az ütközés során kiesett az autóból, de kisebb sérülésekkel megúszta a balesetet - tette hozzá az őrnagy.
Hárman meghaltak közlekedési balesetben a 43-as főúton
Hárman életüket vesztették, négyen súlyosan megsérültek, amikor két személygépkocsi összeütközött Deszk közelében a 43-as főúton keddre virradóra - tájékoztatta a rendőrség.
Magyar Péter: Január 1-től jön a vagyonadó, szigorúbb is lehet, mint korábban tervezték
Magyar Péter Szolnokon: Nyugodtan jöjjön ide és engem öntsön le, ne a civileket
A miniszterelnök derűsen fogadta a kisebb incidenseket Szolnokon.
„Sajnálom, hogy nem a fején találtam el” – videón a Magyar Pétert tojással megcélzó férfi lefogása
Mit keres egy bérházban babadühöngő és lakrész elvált szülőknek?
Budapesttől 240 kilométerre minden kiderül.
Melania Trump húzott egy váratlant a kínai elnök tiszteletére tartott díszvacsorán
Divattörténelem a Fehér Házban.