„Amikor Isten eljő, lesz néhány kérdése. És az egyik az lesz: Na, jó móka volt?” – így készült a film, amire az AI sohasem lenne képes
A dán mozi örökös fenegyerekével, Nicolas Winding Refnnel beszélgettünk.
Kutatók kimutatták, hogy mind a kevés, mind a sok alvás halálos kimenetelű szív- és érrendszeri megbetegedést okozhat - olvasható a BBC News honlapján.
Két évtizeden át több mint tízezer közszolgálati alkalmazottat figyeltek meg a warwicki és a londoni egyetem szakemberei, hogy feltárják az alvás és a szív- és érrendszeri megbetegedések közti összefüggéseket. Kimutatták, hogy akik hétről öt órára csökkentették a napi alvásukat, azoknál a szív- és érrendszeri betegségek kialakulásának kockázata kétszeres azokhoz képest, akik minden éjjel hét órát alszanak.
Szintén duplájára nőtt a kockázat azoknál, akik hétről nyolc órára vagy még többre emelték napi alvásmennyiségüket. A kutatók szerint tehát az egészség megőrzése érdekében a hét óra alvás az ajánlott. Ez persze csak egy statisztikai átlag, mert - mint a szakemberek rámutattak - az alvásigénye mindenkinek egyéni, akárcsak a magassága vagy a cipőmérete.
Manapság a kevés alvás miatti levertség, nappali álmosság vagy fáradtság gyakoribb, mint néhány évtizeddel ezelőtt - hangsúlyozták a szakemberek.
A dán mozi örökös fenegyerekével, Nicolas Winding Refnnel beszélgettünk.
A miniszterelnök derűsen fogadta a kisebb incidenseket Szolnokon.
Divattörténelem a Fehér Házban.
Tisztújító kongresszust tartott a Mi hazánk.