„Amikor Isten eljő, lesz néhány kérdése. És az egyik az lesz: Na, jó móka volt?” – így készült a film, amire az AI sohasem lenne képes
A dán mozi örökös fenegyerekével, Nicolas Winding Refnnel beszélgettünk.
Ha itt az ősz, akkor teret kapnak a szüreti és a gasztronómiai fesztiválok, természetesen csak magyar módra.
© www.pusztaregion.huPannon Gastro Napok
Sopronban a második alkalommal rendezik meg október 17-20. között a Pannon Gastro Napokat. A Soproni Kereskedelmi és Iparkamara hagyományteremtő szándékkal elindított rendezvénysorozatának nem titkolt célja az, hogy elősegítse a régió turisztikai lehetőségeinek jobb kiaknázását, az éttermek kínálatának, szolgáltatásainak bővítését, valamint a vendéglátó tanulók szakmai fejlődését. Idén Ausztriából is érkeznek a megméretésre versenyzők.
A Pannon Gastro Napokon szakmai kiállítás keretében bemutatkozhatnak az élelmiszeripari termékeket gyártó és forgalmazó cégeknek is. Az eseményt sör és borkóstolók, művészeti együttesek fellépései, cukrásztermék-, és mesterszakács-bemutatók teszik majd emlékezetessé, de a szakácspárbajról sem szabad megfeledkezni.
A kísérőprogram idén is a Telebendő Napok lesz, amelynek keretében a programban résztvevő éttermek a főételek árából 50 százalékos kedvezményt adnak.
II. Hungaricum Fesztivál
A tavaly nagy sikerrel debütált Hungaricum Fesztivált október 12-14. között rendezik meg a Campona Bevásárlóközpont parkolójában. A gasztronómiai fesztiválváros átfogó képet és egyúttal valódi ízélményt nyújt látogatóinak Magyarország hagyományos étkeiből és italaiból. A gasztrobemutatókon kívül a tágabb értelemben vett hungarikumok is megtalálhatók lesznek a fesztiválon, melynek célja, hogy mindenkivel megismertesse az egyedülálló és hagyományosan magyar termékeket. További információ: www.hungaricumfesztival.hu.
A dán mozi örökös fenegyerekével, Nicolas Winding Refnnel beszélgettünk.
A miniszterelnök derűsen fogadta a kisebb incidenseket Szolnokon.
Divattörténelem a Fehér Házban.
Tisztújító kongresszust tartott a Mi hazánk.