Milyen hatással van egészségünkre a lakásunk?

Egy átütő közegészségügyi tanulmánynak köszönhetően fény derült a nyirkos, penészes otthonok és a depresszió közötti kapcsolatra. A Brown University epidemiológusa, Edmond Shenassa által vezetett tanulmány az egyik legátfogóbb kutatás az élletterünk és kedélyállapot összefüggésére vonatkozóan.

  • hvg.hu

Edmond Shenassa szerint az eredmények, amelyeket az amerikai közegészségügy folyóirat, az American Journal of Public Health publikált, teljes meglepetést okoztak. Valójában a szakértői csapat azt a feladatot kapta, hogy cáfolja meg az utóbbi évtizedben megjelent számos, a depresszió és a penész közötti kapcsolatot bizonyító brit tanulmány eredményeit.

Egészségünk szempontjából is fontos
 az élletterünk

„Azt gondoltuk, hogy a depresszió, és annak kialakulásában statisztikailag meghatározott tényezők - mint például a munkahelyi beosztás vagy túlzsúfoltság - közötti összefüggések sorban megdőlnek, - idézi az epidemiológust a Newsmax.com - azonban ennek az ellenkezője tötént. Egyértelmű kapcsolatot találtunk a depresszió és nyirkos, penészes otthon között.”

A közel hatezer európai felnőtt adatainak elemzése még nem bizonyítja, hogy a penészes otthonok depressziót okoznak - jegyezte meg a kutatásvezető, hozzátéve, a tanulmány célja nem az volt, hogy felvázoljon egy közvetlen következtetést. Mindazonáltal, a felderített összefüggést valószínűleg két tényező okozza. Az egyik az élettér feletti irányítás elvesztésének felismerése, a másik a penésszel kapcsolatos egészségügyi problémák, mint az asztma, fáradtság, megfázás, torokbetegségek. „A testi egészség, és a tudatos irányítás a depresszió magas kockázatával hozható összefüggésbe - és ez a lényeg. Ha a penész miatt vagyunk betegek, és úgy érezzük, hogy nem tudunk megszabadulni tőle, ez pedig hatással lehet a szellemi egészségünkre is.”

A tanulmány az egészségügyi világszervezet (WHO) által vezetett, 2002-2003-ban készült otthon-, egészségi- és lakóhely állapotokat felmérő Large Analysis and Review of European Housing and Health Status (LARES) adatainak statisztikai elemzésén alapul. A kutatáshoz a WHO kérdezői több ezer otthont kerestek fel nyolc európai városban, és tettek fel számos kérdést a lakóhelyükkel kapcsolatban, beleértve a depresszióra utaló tüneteket is, mint a csökkent étvágy, alacsony önbecsülés, és alvási zavarok. Emellett minden otthont leellenőriztek, foltok után kutatva a falakon vagy a mennyezeten, amelyek penész jelenlétére utalnak. Amit a tanulmány tisztáz, az az élettér fontossága, mint az egészség mutatója, beleértve a mentális állapotot is. Az egészséges otthon hozzájárul az egészséges élethez.

Shenassa és csapata egy következő kutatáson dolgoznak, hogy megtudják, a penész valóban közvetlenül okoz depressziót. A kutató elmondta, hogy a jelenlegi tanulmányból kapott eredmények alapján nem lesz meglepve, ha egy ok-okozati összefüggést találnak. A penészgombák ugyanis mérgezőek, és néhány kutatás megmutatta, hogy ezek a mérgezőanyagok hatással lehetnek az idegrendszerre, illetve az immunrendszerre, vagy akadályozhatják a homloklebeny működését - ez az agynak azon része, amely szerepet játszik az ingerek, a memória, problémamegoldás, szexuális viselkedés, szocializáció, és spontaneitás szabályozásában.

Hozzászólások