Milla Jovovich, a gyilkos kismama

Milla Jovovich sosem volt egy tipikus jókislány, saját bevallása szerint kamaszkora elején a nagy lázadás közepette droghasználat, hitelkártyacsalás és áruházi randalírozás is szerepelt a repertoárjában.

  • hvg.hu

Tizenegy éves korában fedezték fel modellként, nem kisebb ember, mint Richard Avedon figyelt fel a szépséges leányzóra. A modellkedés mellett balett és színész iskolába is járt, mindkét helyen remekül teljesített. Néhány kisebb szerep után Luc Besson

Ötödik elem

című filmjének főszerepével robbant be a filmvilágba és valószínűleg a mozitörténelembe is. A tökéletes lényként nem csak szépségét és báját kamatoztatta, de megkezdte azóta is töretlen karrierjét a „dögös csaj mindenkit lever” szerepben.




Néhány líraibb film, mint a szintén Luc Bessonnal közös

Szent Johanna

, vagy a Wenders-féle

Millió dolláros hotel

mellett a rebellis tinédzser végre kiélhette harcias ösztöneit az

Ultraviolet

-ben és a

Resident Evil

(Kaptár)sorozatban, amelynek legfrissebb része tegnap óta már a magyar mozikban is elérhető.




A zombiölő kismama
© AP

Bár a 

Kaptár

-széria jellegénél fogva

nem sok kritikai elismerést tudhat magáénak

, a közönség élvezi, a harmadik rész a bemutató utáni első hétvégén visszahozta 45 millió dolláros gyártási költségvetésének több, mint felét, úgyhogy mind a forgalmazók, mint a filmet jegyző jegyespár, Milla, és vőlegénye Paul W. S. Anderson, a rendező, elégedett lehetnek eddigi eredményeikkel.



A nagy megmérettetés azonban még hátravan, hiába veri le a menyecske a legyilkosabb zombikat is és kezeli remekül a fegyvert, mindez nem segít a terhesség és a szülés során, de az újszülött kezeléséhez sem feltétlenül ezek az eszközök a megfelelőek. Jovovich és Anderson ugyanis novemberre várják első közös gyermeküket, aki a hírek szerint kislány lesz.



Az eleddig leheletvékony alkatáról híres Milla ripsz-ropsz magára rántott mintegy 28 kilót, de aztán beszólt neki az orvosa, azóta fogait összeszorítva fogyókúrázik. Jó kedélye azonban töretlen, egy Ali Larterrel (aki szintén szerepel a Kaptár3-ban) folytatott beszélgetés során a színésznő jócskán kitöltötte a fotelt, viszont szétvihogta a műsort és annyira bájos, hogy muszáj vele nevetni.




A régi Milla persze ott van még azért a hatalmas pocak mögött. „Alig várom, hogy megihassak három pohár pezsgőt és bulizzak egy jót!” - nyilatkozott a kismama a People magazinnak jövőbeli terveit illetően.



Kádár Mónika

Hozzászólások