„Amikor Isten eljő, lesz néhány kérdése. És az egyik az lesz: Na, jó móka volt?” – így készült a film, amire az AI sohasem lenne képes
A dán mozi örökös fenegyerekével, Nicolas Winding Refnnel beszélgettünk.
Három fiatalember kinyitott és elindított egy autóbuszt a Zala megyei Bázakerettyén, majd a járművet kissé összetörve vitték vissza - közölte kedden a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense.
Csizmazia Péter elmondta, hogy a törvénytelen buszozás még vasárnap történt: a három fiatal a néhány kilométerre lévő Kistolmácsig vezette a buszt, majd onnan fordult vissza Bázakerettyére. Amikor le akartak parkolni, nekiütköztek egy betontömbnek és egy tárolónak, amitől a jármű megrongálódott. A rendőrök jármű önkényes elvétele miatt indítottak büntetőeljárást két helybéli fiatalember ellen, harmadik társukat azonban még keresik.
A dán mozi örökös fenegyerekével, Nicolas Winding Refnnel beszélgettünk.
A miniszterelnök derűsen fogadta a kisebb incidenseket Szolnokon.
Divattörténelem a Fehér Házban.
Tisztújító kongresszust tartott a Mi hazánk.