„Amikor Isten eljő, lesz néhány kérdése. És az egyik az lesz: Na, jó móka volt?” – így készült a film, amire az AI sohasem lenne képes
A dán mozi örökös fenegyerekével, Nicolas Winding Refnnel beszélgettünk.
Az ínyencek szerint csak lassan, ráérősen szabad ízlelgetni a kellőképpen kiérlelt sajtokat, leginkább egy pohár nemes bor társaságában. Erre kiváló alkalom az immár negyedszerre megrendezendő Magyarországi Újbor- és Sajtfesztivál, ahol két napon át, november 24-25-én egy helyen, a Vörösmarty téri Gerbeaud házban találkozhatnak az érdeklődők a legjobb hazai bor- és sajttermelőkkel.
© out.mcorp.hu |
A vendégek megismerkedhetnek a termelőkkel, és szakmai tájékoztatást kaphatnak az újborok és a sajtok készítésének mesterfogásairól. A rendezvényen többek között megválasztják az Év sajttermelőjét és az Év legjobb újborát. A borverseny mottója: Új bor, új generáció – így a bírálóbizottság tagjai kizárólag ifjú borászok lesznek.
A programban egyebek mellett szerepel borturizmus-börze és adventi újbor- és sajtszentelés. Idén a Nemzetközi Szőlő- és Borvárosok (1987-2007) húszéves jubileumi találkozóját is erre az alkalomra szervezik, ahol együtt ünnepelnek a hazai és nemzetközi sikereket elért szőlő- és bortermelők. Többek között képviselteti magát Eger, Tokaj, Villány, Sopron, Balatonfüred, Szekszárd és további tíz város.
A dán mozi örökös fenegyerekével, Nicolas Winding Refnnel beszélgettünk.
A miniszterelnök derűsen fogadta a kisebb incidenseket Szolnokon.
Divattörténelem a Fehér Házban.
Tisztújító kongresszust tartott a Mi hazánk.