Kinek van esélye megnyerni a választást?

A felmérések szerint az amerikai demokratáknak és republikánusoknak határozott elképzelése van arról, mely elnökjelöltnek van esélye megnyerni a 2008-as választást.

  • hvg.hu

Demokrata oldalról ez Hillary Clinton, a konzervatívak pedig Rudy Giuliani volt new yorki polgármester tartják versenyképesnek. Ez az azonban egyáltalán nem jelenti azt, hogy a lehetséges jelöltek közül Hillary és Giuliani a legkedveltebb is.

Amennyiben a kérdőívben félreteszik a politikát és a meggyőződést és pusztán a szimpátiára koncentrálnak, az amerikai választók kedvence Barack Obama. Népszerűségében szerepe lehet a fekete jelölt támogatottsága a sztárok körében, vonzó külsejének és nyitott, az általánosnál sokkal lazább kommunikációjának is. Nem újdonság, hogy az amerikai elnökválasztási kampány sokszor emlékeztet show műsorra és a jelöltek számára létszükséglet, hogy képesek legyenek a saját hasznukra fordítani ezt az adottságot. Nos, Obama mintha csak a képernyőre vagy színpadra termett volna. Az átlagemberhez közelítve olyan műsorokban is megjelent, ahol a politikusok aránylag ritka vendégek.

November 3-án például hatalmas meglepetés érte a Saturday Night Live című fiataloknak szóló szórakoztató műsor nézőit, amikor egy, a demokratákat cikiző jelenetben, ahol Hillary és Bill Clinton, valamint John Edwards is megkapta a magáét, Obama is megjelent. Az elnökjelölt láthatóan nagyon izgult az élő adás miatt, de óriási sikert aratott, képes volt úgy élcelődni, hogy hiteles maradt és még csak meg sem bántott senkit. Nyilván patikamérlegen mérték ki minden egyes szavát, de a hatás, amit keltett mégis spontánnak látszott.

Obamának nem ez volt az első rendhagyó tévés szereplése, korábban az egyik népszerű délutáni beszélgetős show-ban is feltűnt már. Ellen Degeneres műsorában hagyománynak számít, hogy a vendégek táncolnak, amikor bejönnek a stúdióba, már-már versenyeznek egymással, kinek hosszabb a táncos belépője. Barack Obama kissé visszafogottan ugyan, de tagadhatatlanul együtt rázta elnökjelölti fenekét Ellennel; a jelenlévők persze őrjöngtek az örömtől. Ezek után valószínű, hogy valamennyi esetleges ellenjelölt elmehet kapálni, ha a mozipénztárak királya, Will Smith egyszer valóra váltja tréfás fenyegetését és tényleg elindul az amerikai elnökségért. Nem buta, csinos, vicces, remekül táncol – garantáltan a legnépszerűbb jelölt lenne.

Kádár Mónika

Hozzászólások