Hogyan fordulhat elő, hogy egyes tumorok mérete nem csökken a - manapság az orvosi gyakorlatban szinte kizárólagosan használt - kemoterápia vagy sugárkezelés hatására, hanem éppen hogy növekedni kezd, és egyre több áttétet képez? A kérdést legutóbb az amerikai Vanderbilt-Ingram Rákkutató Központban tette fel a Carlos Arteaga vezette kutatócsoport, miután azt tapasztalták, hogy egyes előrehaladott emlődaganatban szenvedő állatok állapota az említett klasszikus kezelések hatására rosszabbodott, s szervezetükben újabb áttétek képződtek. A Journal of Clinical Investigation című szaklapban május 5-én megjelenő közleményükben - amint az az interneten egy ideje már olvasható - ennek elsődleges felelőseként egy bizonyos TGF-béta nevű fehérjét neveznek meg, amelynek szintje a vizsgált tumorok környezetében feltűnően magas volt.
Tüdőrák. Nem használ a kemo- terápia? |
Ez a molekula három évtizede már felkeltette a rákkutatók érdeklődését: a TGF-béta 1970-es évekbeli felfedezésekor az USA-ban arról cikkeztek, hogy hamarosan gyógyítani lehet a daganatos megbetegedéseket, s a fehérjét klinikai kísérletekben el is kezdték rákgyógyszerként adagolni. A szervezet számos jelátviteli folyamatáért felelős fehérje a tumorfejlődésben kulcsfontosságúnak tartott úgynevezett növekedési faktorok közé tartozik, amelyek első tagjainak felfedezéséért Stanley Cohen amerikai biokémikus és Rita-Levi Montalcini olasz neurológus 1986-ban orvosi Nobel-díjat is kapott.
Csakhogy a TGF-béta szerepe és működése akkoriban még nem volt teljes mértékben tisztázva. Annyit tudtak róla, hogy egyrészt képes beindítani a sejtek életciklusához hozzátartozó sejthalált (szakszóval: apoptózist) - s így végső soron megelőzni a tumoros sejtek kialakulását -, másrészt hogy szabályozza az úgynevezett hámeredetű (például emlő-, hasnyálmirigy-, vastagbél-, tüdő-, prosztata-) sejtek szaporodását és növekedését is. Ezekből kiindulva vélték úgy, hogy ha daganatos betegekben mesterségesen megnövelik a TGF-béta-szintet, az megakadályozhatja a tumorok további fejlődését. Az USA-ban bevetett csodagyógymód azonban rendre kudarcot vallott.
Az okokat keresve az utóbbi 15 év kutatásai során kiderült, hogy az ominózus fehérje azért nem tudta blokkolni a daganatsejtek fejlődését, mert azok becsapják: legtöbbször ugyanis nincsenek - vagy hibásak - felszíni jelfogóik (receptoraik), amelyeken keresztül a TGF-béta az egészséges sejtekkel kommunikál. Ráadásul a molekula gátolja az immunrendszer normális működését is. De az egy ideig gyógyszernek hitt fehérje igazi paradoxona, hogy miközben a hámeredetű sejtek szaporodásának szabályozásával gátló mechanizmusokat aktivál, van egy ezzel ellentétes funkciója is: ösztönzőleg hat a sejt közötti állomány egyes elemeire. Elősegíti a kötőszöveti sejtek szaporodását, valamint serkenti a vérerek képződését, amelyekre a fejlődő daganatnak igen nagy szüksége van.
A legfrissebb kutatások - így az említett kutatócsoporté - ráadásul a TGF-béta további aggasztó tulajdonságait is felfedték. Miközben a fehérje nem tud kommunikálni a daganatsejtekkel és megállítani növekedésüket, egy további funkciója révén a valóságos koruknál mintegy fiatalabb sejtekké alakítja át őket, minek következtében alkalmasabbak lesznek a helyváltoztatásra, és könnyebben hatolnak át az érfalakon. Vagyis sokkal gyorsabban képeznek áttétet, mivel a tumorsejtek a vér-, illetve nyirokkeringésben utazva tudnak eljutni a test egy távolabbi pontjának szövetébe - magyarázza Sebestyén Anna, a Semmelweis Orvostudományi Egyetem Patológiai és Kísérleti Rákkutató Intézetének biológusa. Nem véletlen - teszi hozzá -, hogy "a Janus-arcú TGF-bétának, amit említett tulajdonságai miatt sokszor a daganatsejtek is termelnek, újabban inkább a tumornövekedést segítő hatásai kerültek a kutatás homlokterébe".
Máig nem tisztázott ugyanakkor, hogy a sugár- vagy kemoterápiák hatására miért nő meg a szóban forgó fehérje szintje a daganatos szervezetben. Az egyik elképzelés szerint a sejt közötti állományban található, nyugalomban lévő molekulát épp a kezelés során kívülről jövő (sugár)hatás aktivizálhatja, beindítva az általa szabályozott mechanizmusokat, például az érképzést vagy a kötőszövet-építést is. Egy másik magyarázat azt sem zárja ki, hogy a nagy mennyiségű TGF-béta a sugár- vagy kemoterápiás kezelések során elpusztított, szétroncsolt tumorsejtekből szabadul ki, és így tudja később segíteni a kezelést túlélő - s a kellemetlenné váló környezetből amúgy is "menekülni vágyó" - daganatsejtek növekedését és szervezeten belüli mozgását.
Ha megoldódik, hogy mi a TGF-béta szerepe a daganatképződésben, meglehet, az esetleg választ adhat a rákkutatás általánosabb kérdéseire is. Erre utalnak a Regensburgi Egyetemen Karl-Hermann Schlingensiepen és társai 2000-ben kezdett (és tavaly nyilvánosságra hozott) klinikai kísérleteinek eredményei. Ők a kemoterápia kiegészítéseként speciális TGF-béta-gátló szert juttattak az agydaganat egy agresszív - az általuk vizsgált esetekben állandóan kiújuló - formájában (glioblasztóma) szenvedő, többszöri sikertelen műtéten átesett betegek érintett agyi területére. A kibővített terápia eredményeként a 24-ből két - menthetetlennek hitt - beteg teljesen meggyógyult, további hétnek pedig javult az állapota. Sebestyén Anna szerint azonban hiba lenne általánosítani a korábbi állatkísérletek után csak kezdeti klinikai kipróbálásokban elért eredmények alapján, s hangsúlyozza, hogy jelenleg "a daganatok túlnyomó többségének gyógyításában elkerülhetetlen a sugár- vagy kemoterápia alkalmazása". Ennek ellenére speciális TGF-béta-blokkoló gyógyszerek kifejlesztése és kiegészítő alkalmazása fontos lépés lehet a személyre szabott rákgyógyítás irányába.
BALÁZS ZSUZSANNA