szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Komoly kórházi segítségre volt szükség ahhoz, hogy a 4 éves brit kislány a családjával közösen úszhasson, de megoldották. A kislány édesanyja szerint csodálatos pillanatok voltak ezek.

A 4 éves Evelyn Nolen egy rendkívül ritka kromoszóma-rendellenességben szendvedett, súlyosan epilepsziás volt, az első rohamán három hónapos korában esett át. A kislányt élete végén a Southamptoni Egyetemi Kórházban kezelték, ők segítettek teljesíteni az utolsó kívánságot - írja a BBC.

A kislány szeretett volna úszni még egyet a családjával, ezért egy speciális lélegezető készüléket kapott.

A kislány édesanyja azt mondta, mikor a gyereket vízbe tették, elmosolyodott, az egész teste ellazult.

"Ez egészen varázslatos volt. Akartunk neki adni egy utolsó ajándékot, és a kórház dolgozói ezt lehetővé tették."

Michael Griksaitis orvos azt mondta, Evelyn nagyon bátor fiatal lány volt, a kórházban nagyon szerették. Az pedig szerinte nagyon sokat jelent mindenkinek, hogy az ilyen nehéz pillanatokban ilyen szép emléket is tudnak majd őrizni.

A kislány két nappal az úszás után, augusztus 19-én meghalt.

VELETEK VAGYUNK – OLVASÓKKAL, ÚJSÁGÍRÓKKAL!

A hatalomtól független szerkesztőségek száma folyamatosan csökken, a még létezők pedig napról napra erősödő ellenszélben próbálnak talpon maradni. A HVG-ben kitartunk, nem engedünk a nyomásnak, és minden nap elhozzuk a hazai és nemzetközi híreket.

Ezért kérünk titeket, olvasóinkat, hogy tartsatok ki mellettünk, támogassatok bennünket, csatlakozzatok pártolói tagságunkhoz, illetve újítsátok meg azt!

Mi pedig azt ígérjük, hogy továbbra is minden körülmények között a tőlünk telhető legtöbbet nyújtjuk a számotokra!
Lövöldözés volt egy francia oltópontnál, a támadó motorra pattanva elmenekült

Lövöldözés volt egy francia oltópontnál, a támadó motorra pattanva elmenekült

Videót mutattak be Elon Muskék majmáról, amelyik gondolatokkal videojátékozik

Videót mutattak be Elon Muskék majmáról, amelyik gondolatokkal videojátékozik

Rinocéroszságunkhoz nem fér kétség – könyvajánló

Rinocéroszságunkhoz nem fér kétség – könyvajánló