Legalábbis átmenetileg, hogy a mentális egészségére koncentráljon.
hvg.hu
Hosszú Instagram-posztban jelentette be Justin Bieber, hogy bár megérti a rajongóit, akik új albumot várnak tőle, most egy ideig mégsem fog zenével foglalkozni. Ezt azzal indokolta, hogy végigturnézta a tinédzser és a húszas éveit, de az utolsó koncertsorozaton már nagyon nem érezte jól magát, amit a rajongók is észrevehettek.
Justin Bieber (@justinbieber) által megosztott bejegyzés,
Ezért most úgy döntött, hogy a saját belső ügyeivel fog foglalkozni, hogy ne essen szét sem ő, sem a házassága, és olyan apa lehessen majd, amilyen mindig is lenni akart.
A rajongóit azért biztosította arról, hogy a zene továbbra is nagyon fontos neki, de semmi sem lehet fontosabb, mint a családja és az egészsége. És amint ezek engedik, jelentkezik majd egy új albummal.
Még több Élet + Stílus a Facebook-oldalunkon, kövessen minket:
Nyílt konfrontáció helyett dicséret és tömjénezés, meg egy nagy adag türelem – így próbálják meg az európaiak jobb belátásra bírni Donald Trump amerikai elnököt az európai vezető politikusok. Dolgukat nehezíti, hogy az oroszok már korábban rájöttek arra, miként kell bánni a Fehér Ház nárcisztikus urával. De azért a pénz is beszél, az európaiak 100 milliárd dollárt értékben vásárolnak Ukrajna számára amerikai fegyvereket, hogy az USA is részt vegyen Ukrajna biztonságának szavatolásában.