szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

A népszavazáson megjelent svájci választók hatvanhárom százaléka támogatta a szexuális irányultság vagy identitás miatti hátrányos megkülönböztetés büntethetőségét.

A kampány során többen úgy nyilatkoztak, hogy bár a svájciak saját önképük szerint modern társadalomban élnek, de ez a jogokban nem tükröződik – írta meg a 444.hu. A vallási vagy faji alapú kirekesztés ellen eddig is volt törvény, ezt egészítik ki az LMBT közösség védelmével.

A reformátusok támogatták, míg az evangéliumi közösségek ellenezték a törvényt. Az ellenérvek között a legerősebb a szólásszabadság védelme volt. Vita bontakozott ki például abban a kérdésben, hogy szabad-e ezentúl melegekről szóló vicceket mondani. A belügyminiszter szerint természetesen igen, amíg tiszteletben tartják az emberi méltóságot, míg az EU- és bevándorlásellenes, populista Svájci Néppárt szerint ez nem egyértelmű, és egy szabad országban az embereknek a buta véleményekhez is joguk van.

Az új törvény bünteti majd a diszkriminációt a médiában, a közösségi oldalakon vagy például az éttermekben és a mozikban. Az egyik nagy nyilvánosságot kapott eset például egy óvodában esett meg novemberben, ahová nem engedték beiratkozni egy meleg pár gyerekeit, ez a jövőben büntethető lesz.

Nincsenek róla megbízható adatok, hogy eddig mennyi zaklatás érte a melegeket és biszexuálisokat Svájcban, és sokan vitatják, hogy ez tömeges probléma lenne, de aktivisták szerint az átlagosnál ötször magasabb körükben az öngyilkosság aránya, és egy nemrég létrehozott forródrótra hetente két bejelentés érkezik.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!