Trump vámháborúja nagyhatalmi présbe szorította a mindig lavírozó Indiát
Az Indiára kiszabott magas amerikai vámok alááshatják a két ország közeledését, aminek Kína és Oroszország is csak örülhet.
Az országban ezért felfüggesztették az összes folyékony gyógyszer árusítását.
Betiltották Indonéziában az összes folyékony és szirupos gyógyszert, miután némelyikben akut vesekárosodással összefüggésbe hozható összetevőket találtak, amely idén már 99 gyerek halálát okozta – írja a BBC.
Az indonéz egészségügyi hatóságok csütörtöki közlése szerint nagyjából 200 gyereknél állapítottak meg vesekárosodást, a legtöbbjük öt év alatti.
Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) már két hete globális riasztást adott ki négy köhögés elleni szirup miatt, amelyek szerepet játszhattak 70 gambiai gyerek halálában. A WHO szerint a Gambiában használt szirupoknak, amelyeket egy indiai gyógyszercég gyártott, közük lehetett a halálos kimenetelű vesekárosodásokhoz, mivel azok „elfogadhatatlan mennyiségű” dietilén-glikolt és etilén-glikolt tartalmaztak.
Az indonéz egészségügyi miniszter állítása szerint a náluk használt gyógyszerek némelyikében is megtalálhatók voltak ugyanezek a kémiai összetevők. A hatóságok ugyanakkor nem osztották meg, melyek a szóban forgó szirupos gyógyszerek, ehelyett inkább mindegyiknek a felírását és forgalmazását betiltották ideiglenesen.
(Nyitóképünk illusztráció.)
Az Indiára kiszabott magas amerikai vámok alááshatják a két ország közeledését, aminek Kína és Oroszország is csak örülhet.
Az alig egy héten belüli, immár negyedik esetről, ami még szombaton történt, egy fideszes fővárosi politikus tett közzé videót.
Horváth László nem ellensége a fesztiváloknak úgy általában, vannak köztük jók is, például az MCC Feszt.
A miniszterelnök üzent: „Kijev, Brüsszel, Tisza – együtt akarják megbuktatni a magyar kormányt”, de ezt nem hagyja szó nélkül.
Az elnök rajongója, Laura Loomer aktivistaként szenteli az életét annak, hogy leleplezze azokat, akik nem eléggé lojálisak Trumphoz.
Árvízvédelem, Budapest–Belgrád vasútvonal és kórházfejlesztés.