„Ebbe a tükörbe nehéz belenézni” – unokájuk fotózta végig Marika és Sándor tízéves búcsúját
Szajki Bálint fotóriporter éveken át dokumentálta, ahogy nagymamája otthon ápolja súlyos beteg nagypapáját.
Reményi János jótékony célra fordítja a sérelemdíjként neki megítélt 300 ezer forintot.
Jogerősen is pert nyert az RTL-en futó A mi kis falunk című sorozat gyártója ellen Reményi János. A férfi azért perelte be a Content Factory Kft.-t, mert 2019-ben a tudta és az engedélye nélkül három másodpercig szerepelt az egyik epizódban.
Első fokon Reményi nyert, a másodfokon eljáró bíróság azonban megváltoztatta a döntést. A felperes és a jogi képviselője felülvizsgálati kérelemmel élt, így harmadfokon folytatódott a per.
A Győri Ítélőtábla most hozta meg a jogerős ítéletet az ügyben, amely szerint a gyártó cég megsértette Reményi képmáshoz való személyiségi jogát – írja a Kreatív.
A Content Factory köteles neki a jogsértést elismerő és bocsánatkérő levelet küldeni, valamint 300 ezer forint összegű sérelemdíjat fizetni. Viselnie kell perköltségként a 2,6 millió forint összegű ügyvédi munkadíjat és a 154 ezer forint illetéket is.
A lapnak Reményi azt mondta, hogy a sérelemdíj összegét az egykori pilisszentléleki pálos kolostor romjainak rendbetételére fordítják.
Még több Élet+Stílus a Facebook-oldalunkon, kövessen minket:
Szajki Bálint fotóriporter éveken át dokumentálta, ahogy nagymamája otthon ápolja súlyos beteg nagypapáját.
A tanárok bérét meg kellene háromszorozni, de Mészáros Lőrinc vagyonát csak egyszet lehet elvenni.
Múktkor is megígérte, aztán változtak. Szavazzon, ön hisz-e a miniszternek.
Igyekeznek javítani a munkaerő-hatékonyságon.
Az ukránellenes felszólalásokban a Fidesz élen járt.
A veszteséges bababolt most a belvárosban próbál szerencsét.
A lap szerint a Fideszen belül is törésvonalakat okoz az egyre szélsőségesebb kormányzás.