Pedofíliáért elítélték, majd felmentették: a bíboros halálában is olyan megosztó, mint életében volt
Nem sok egyházi személyről lehet elmondani, hogy áhítatos megemlékezések helyett többen inkább pezsgőt bontanának a halála után. George Pellnek azonban a katolikus egyházban befutott, irigylésre méltó karrierje mellett a nevéhez szorosan kötődő pedofilbotrányok miatt ezt is sikerült elérnie. Az ausztrál bíboros halála újra felszínre hozhatja a papi gyerekmolesztálások áldozatainak traumáját, ugyanakkor hozzájárulhat ahhoz, hogy a katolikus egyház tovább haladjon a Ferenc pápa által megkezdett úton, és egy nyitottabb és befogadóbb intézménnyé váljon.
George Pell bíboros a legmagasabb rangú katolikus egyházi tisztviselő volt Ausztrália történetében, de bukása legalább olyan látványos volt, mint a felemelkedése. Pell 56 évet töltött el az egyház kötelékében – dolgozott vatikáni kincstárnokként, a pápa főtanácsadójaként és az egyház harmadik embereként is emlegették, emellett 18 éven keresztül volt Melbourne és Sydney érseke, 20 éven át bíboros, egy évig pedig egy ausztrál börtön foglya.
George Pell a pappá szentelése után 1971-től egy darabig a szülővárosában, Ballaratban szolgált plébánosként. Mint azóta kiderült, Victoria állam harmadik legnépesebb városa több évtizeden keresztül – amelynek a kellős közepébe Pell itt töltött ideje is beleesett – a pedofília melegágya volt. Legalábbis, ami a helyi egyházat érinti. Egy gyerekekkel szemben elkövetett szexuális visszaélések kivizsgálására felállított ausztrál bizottság 2017-es jelentése szerint 1980 és 2015 között 139-en tettek panaszt visszamenőleg gyermekmolesztálás miatt a ballarati egyházmegyénél, ezekben a feljelentésekben pedig 21 állítólagos elkövetőt is megneveznek. Egyes becslések szerint a városban több, mint 50 áldozat öngyilkosságáért is a molesztáló papok lehetnek felelősek.
Pell bíboros, akit 2014 és 2016 között a bizottság többször is meghallgatott az ügyben, egyik alkalommal az egyház szerepét a szexuális visszaélésekben egy fuvarozó cégéhez hasonlította, amelyiknek a sofőrje felvesz egy női utast, és aztán a munkaidejében molesztálja. „Nem hiszem, hogy egy ilyen helyzetben helyénvaló lenne a vállalat vezetőségét felelősségre vonni” – jelentette ki Pell, aki később már igyekezett az akkortájt Ballarat püspökeként regnáló Ronald Mulkearnsra tolni a felelősséget. „Azt a személyt terheli felelősség, aki nem tett semmit, amikor cselekednie kellett volna, ez pedig aligha lehet más, mint Mulkearns püspök” – nyilatkozta.
A vizsgálóbizottság azonban jóval súlyosabbnak ítélte meg a bíboros szerepét az ügyben, az említett jelentés tanúsága szerint Pell nemcsak hogy tudatában volt a papok által elkövetett gyerekmolesztálásnak, hanem aktívan tett is azért, hogy elkerülje, az ilyen esetek napvilágra kerüljenek.
Bár azt a bíboros is elismerte, hogy tudott ezt-azt a Ballaratban elkövetett bűntényekről, mivel nem állt módjában fellépni azok ellen, szándékosan távol tartotta magát a hasonló ügyektől. „Ez egy szomorú történet volt és kevéssé tartott számot az érdeklődésemre” – jelentette ki a vizsgálóbizottság előtt. Pell akkor sem tett fel kérdést, amikor tagja volt annak a tanácsnak, amelyik az azóta elítélt pedofil pap, Gerald Ridsdale áthelyezéséről döntött, aki a 70-es években egyik plébániát kényszerült elhagyni a másik után az általa elkövetett bűntények miatt. A későbbi bíboros vélhetően hamar átlátta, hogy nem lett volna szerencsés magára haragítania a befolyásos egyházi személyeket, akiktől a saját előmenetele is függött, ezért inkább hallgatott. Ráadásul az 1978-ban pápává választott II. János Pál is igyekezett a lehető legjobban elhatárolódni a 80-as évekbeli gyermekmolesztálási ügyektől, így egyértelmű volt az üzenet, hogy
pedofil papok feljelentésével senki nem fogja megalapozni a katolikus egyházban a karrierjét.
Pellnek aztán a későbbiekben is akadt pár ellentmondásos intézkedése. Ezek egyike volt az úgynevezett Melbourne-protokoll. Bár ezt az egyházon belüli szexuális visszaélések kivizsgálására hozták létre hivatalosan azzal a céllal, hogy az áldozatok egységes és együttérző bánásmódban részesüljenek, 50 ezer dollárban maximalizálta a számukra megítélhető kártérítés összegét, és cserébe azt is elvárta, hogy ne tereljék jogi útra az ügyet. Az abúzus elszenvedői közül többen arról számoltak be, hogy magasabb beosztású egyházi tisztviselők nyomására fogadták el a kártérítést, és kétségbe vonták az ügyüket vizsgáló hatóság egyháztól való függetlenségét is.
Cinikus és kegyetlen lépésként értékelték egyesek azt is, hogy miután Pellt kinevezték sydney-i érseknek, a főegyházmegye az úgynevezett „Ellis védekezést” kezdte el alkalmazni. Ez gyakorlatilag egy jogi kiskapu volt, amely azon az érvelésen alapult, hogy magát a katolikus egyházat nem lehet beperelni azért, amit a papjai műveltek. Victoria jelenlegi miniszterelnöke, Daniel Andrews szerint viszont más célja nem volt az egésznek, mint hogy a gyerekmolesztálás áldozatait visszatartsák attól, hogy utólag felelősségre vonjanak valamilyen intézményt az őket ért abúzus miatt.
II. János Pál pápa a küldetésének tekintette, hogy visszaállítsa az egyház tekintélyét, ebben a tekintetben pedig Pell bíborosban az emberére lelt. A keményvonalas Pell a fogamzásgátlást, a válást, a mesterséges megtermékenyítést és a drogokat illetően is a legkonzervatívabb álláspontot képviselte. Különösen radikális és elvakult véleménnyel volt a homoszexuálisokról. Miután a melbourne-i Szent Patrik katedrális elé koszorút helyeztek el azoknak a diákoknak az emlékére, akiket a katolikus iskolák kergettek öngyilkosságba, Pell azt találta mondani, hogy a homoszexuálisok tevékenysége nagyobb kockázattal jár, mint a dohányzás, és ha a szubkultúra képviselői nem akarnának folyamatosan új tagokat toborozni, akkor egy meleg fiatal sem lenne, aki öngyilkosságot követ el. Határozottan kiállt az ellen is, hogy az egyház lazítson a papi cölibátus szabályain, noha később a pedofil botrányok kirobbanása után már úgy vélekedett, a gyerekek ellen elkövetett nagyszámú szexuális visszaélésben ez is szerepet játszhatott.
2018-ra Pell ellen már nemcsak az volt a vád, hogy elhallgatta más papok zaklatási ügyeit, hanem hogy maga is gyerekmolesztáló. A 70-es években állítólag egy ballarati uszodában zaklatott kiskorú fiúkat, 1996-ban és 1997-ben pedig két tinédzserkorú ministránsfiút molesztált a melbourne-i Szent Patrik katedrális sekrestyéjében. A két melbourne-i eset miatt el is ítélték, de 13 hónap után kiszabadult a börtönből, miután az ausztrál legfelső bíróság egyhangú döntéssel felmentette őt. Az indoklás szerint bármennyire őszintének és hihetőnek tűnt is a korábbi esküdtszéki tárgyalásokon a panaszos vallomása (a másik állítólagos sértett korábban meghalt), azt más, döntő bizonyíték nem támasztotta alá. A 2014-ben drogtúladagolásban meghalt fiú apja a bíboros felmentése után tavaly júliusban polgári pert indított Pell és a melbourne-i egyházmegye ellen, amelyet a bíboros halála ellenére is folytatni fog.
Az már most látszik, hogy Pell bíboros a halálában is legalább olyan megosztó személyiség marad, mint amilyen életében volt. Bár Ferenc pápa, aki a nézetkülönbségeik ellenére jóban volt a bíborossal, egyértelműen kiállt Pell ártatlansága mellett, nem mindenki osztja a katolikus egyházfő véleményét. A bíboros halálának másnapján a ballarati Szent Patrik katedrális papja nem tudott úgy megemlékezni a misén George Pellről, hogy közben el ne ismerje, a bíboros halálával a ballarati közösségben ismét felszínre kerül az a súlyos teher, amit a széles körben elterjedt gyerekmolesztálási esetek jelentettek. John McKay atya azonban megbocsátást is kért az áldozatoktól, amit viszont nem mindenki vett jó néven. „Megbocsátás? Persze, teljesen megértem. De nem akkor, amikor az illető nem hajlandó bocsánatot kérni és nem ad semmilyen okot arra, hogy megbocsássanak neki. Ha valaki őszintén bűnbánó, akkor rendben van. De ha nem az, akkor miért kéne megbocsátanod?” – tette fel a költői kérdést Matt, akit bár nem papok, de szintén molesztáltak gyerekkorában. „Egyikünk sem fog könnyeket hullatni érte” – jegyezte meg egy másik egykori áldozat, Phil Nagle. „Szerintem az emberek inkább pezsgőt bontanak majd.”
„Sok túlélőnek és a szeretteiknek Pell bíboros neve összeforrt az elszámoltathatóság hiányával abban a nagyszámú intézményben, amelyekben nem reagáltak megfelelően a ragályos és rendszerszintű gyermekmolesztálásra” – foglalta össze az állami komplex trauma feldolgozó központ, a Blue Knot Foundation elnöke. Dr. Cathy Kezelman szerint a bíboros halála a korábbi felmentő ítélethez hasonlóan súlyos stresszt okoz az áldozatoknak, akik közül sokak számára a mai napig küzdelmet jelent a biztonságérzet kialakítása.
Többekben visszatetszést keltett az is, hogy a pápa mellett más egyházi és világi vezetők is méltatták Pell bíborost a halála után. Tony Abbott volt ausztrál kormányfő például „napjaink szentjének” nevezte, az ellene felhozott pedofil vádakat pedig „modern keresztre feszítésnek”.
Nem azt kellene sugallni, hogy szent volt, hanem éppen az ellenkezőjét
– véli Chrissie Foster, akinek két lányát, Emmát és Katie-t is molesztálta kisiskolásként egy pedofil pap Melbourne-ben a 80-as években. Emma emiatt később étkezési zavaroktól és drogfüggőségtől szenvedett, 2008-ban pedig túladagolás következtében 26 évesen meghalt. Katie-ből alkoholista lett, és mióta 1999-ben elütötte egy részeg sofőr, értelmi és testi fogyatékkal él, éjjel-nappali felügyeletre szorul. „Lehet, hogy a legfelsőbb bíróság felmentette Pellt, de hosszan lehetne sorolni azokat az eseteket, amelyeket eltussolt, és azokat a hibákat, amiket az évtizedek alatt elkövetett” – jegyezte meg az édesanya, aki szerint ezeknek a tényeknek a tagadása és a vizsgálóbizottsági jelentés figyelmen kívül hagyása bűnrészessé teszi a Pellt támogatókat.
Victoria állam miniszterelnöke, Daniel Andrews részvétét fejezte ki a bíboros családjának, barátainak és kollégáinak, ugyanakkor egyértelművé tette, hogy az áldozatokra való tekintettel Pell nem kap állami temetést. „Látunk titeket, hiszünk nektek, támogatunk titeket, nemcsak a gondolatainkban és a szavainkban, de a tetteinkben is középponti helyet foglaltok el” – jelentette ki Andrews. „Sosem fogjuk elfelejteni az áldozatokat, a katolikus egyház keze által gyermekként elszenvedett rendszerszintű szexuális abúzus túlélőit.” Új-Dél-Wales miniszterelnöke, Dominic Perrottet szintén kizárta annak a lehetőségét, hogy Pell állami temetésben részesüljön Sydneyben.
Feltehetőleg a fenti okok vezethettek oda, hogy Pell bíborost végül zárt körben fogják eltemetni Sydneyben február 2-án, előtte azonban sor kerül egy nyilvános virrasztásra a St Mary’s katedrálisban és egy gyászmisére is, amelyet élőben közvetítenek a katedrális YouTube-csatornáján.
Az egészen biztos, hogy Pell bíboros nyomot hagy majd és a katolikus egyházon, különösképpen Ausztráliában, csak az nem mindegy, hogy milyet. A pedofil botrányok óhatatlanul aláásták a katolikus egyház tekintélyét. Francis Sullivan a Guardianre írt véleménycikkében úgy fogalmaz, hogy Pell halála „egy idejétmúlt és a valóságtól elszakadt egyház hanyatlásának a szimbóluma”. A merev és régimódi bíboros élete végéig nem volt képes egy Ferenc pápáéhoz hasonló nyitottabb és befogadóbb álláspontot a magáévá tenni. Pedig Sullivan szerint az ausztrál katolikusoknak egy emberközelibb egyházra van szüksége, amely nem dogmatikus igazságokat hirdet, hanem a mindennapi kihívásaikra reflektál, küzd az igazságtalanság, a szegénység és a kirekesztés ellen és összekovácsolja a közösséget. Ilyesmit pedig Pelltől hiába is reméltek volna.
HVG-előfizetés digitálisan is!
Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!
