Nagyon várja a világ a bombahíreket a kis, modulárisan építhető atomerőművekről
A kis atomerőművek ígéreteiről szóló nemzetközi várakozások fokozódnak, így logikus, hogy a hazai kutatók is foglalkoznak a témával.
Kiderült, hogy George Pell volt a szerzője annak az eddig névtelen feljegyzésnek, amely a katolikus egyházfő munkáját bírálta.
George Pell, az ausztráliai katolikus egyház egykor legmagasabb rangú tisztviselője, vatikáni kincstárnok és pápai főtanácsadó a héten halt meg 81 éves korában egy római kórházban szívelégtelenségben. Most egy olasz újságíró, Sandro Magister hozta nyilvánosságra, hogy Pell bíboros volt a szerzője annak a névtelen feljegyzésnek, amely Ferenc pápa pápaságát katasztrófaként jellemezte. Pell szerint Ferenc egyházfősége alatt politikai korrektség uralkodik a Vatikánban, miközben a katolikus egyház figyelmen kívül hagyja a globális igazságtalanságokat.
A Demos álnéven tavaly közzétett dokumentum azzal vádolta a pápát, hogy hallgat erkölcsi kérdésekben, többek között a német katolikus egyház LMBTQ-közösség iránti nyitottságáról, a női papokról és az elváltak áldozásáról. Szintén Ferenc szemére veti, hogy mulasztások történtek az emberi jogok kérdésében, legyen szó Venezueláról, Hongkongról, Kínáról vagy Ukrajna orosz inváziójáról. „Ezeket a kérdéseket a következő pápának újra kell értékelnie. A Vatikán politikai presztízse most mélyponton van” – áll a feljegyzésben.
A szerzőséget nyilvánosságra hozó olasz újságíró azt mondta, maga Pell bíboros szerette volna, hogy publikálja az információt. A Vatikán nem kommentálta a hírt. Érdekesség, hogy Pell személyesen kedvelte ugyan Ferenc pápát, de azt nem, ahogy a katolikus egyházat vezette.
Az ausztrál bíboros több mint egy évet töltött börtönben, mielőtt felmentették a szexuális visszaélésekkel kapcsolatos vádak alól. Ferenc magánemberként támogatta Pellt, és a felmentő ítélet napján misét ajánlott mindazokért, akiket igazságtalanul ítélnek el.
A kis atomerőművek ígéreteiről szóló nemzetközi várakozások fokozódnak, így logikus, hogy a hazai kutatók is foglalkoznak a témával.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
A Tisza elnöke Szabó Tündére utalva reagált a Róka Rékáról szóló hírekre.
Sokan sérelmezik, hogy nehezen pótolható embereket szakembereket küldtek el, ráadásul mindezt több hónap alatt, így nem kellett csoportos létszámleépítést sem bejelenteni.
A humorista szerint a miniszterelnök hazudik, amikor azt mondja, hogy számíthatnak rá a kárpátaljai magyarok.