Banki csalás áldozata lett, és úgy érzi, nem hibázott? Varga Mihály öt csapása segít önnek. Vagy nem
Elkésett, tüneti, de látványos az MNB öt csapása, amelyekkel a bankok rovására ütne a kiberkalózokon. Az ügyfeleket továbbra is érheti kár.
Az a Mészáros Lőrinc, akit a sajtóból ismernek az emberek, nem létezik – állítja.
Nem miatta hagyta el a feleségét a néhány év alatt az ország leggazdagabb emberévé vált egykori gázszerelő – derült ki a Story Magazinnak adott Várkonyi-interjúból. Mint ahogy azt is leszögezte Várkonyi Andrea, hogy nem a pénzéért ment hozzá Mészáros Lőrinchez, hiszen ő előtte is jó életszínvonalon élt.
A romantikus lánykérésről, a minden hónapban megkapott hónapfordulós rózsacsokrokról, egymás becézgetéséről („Életemnek” becézi otthon a feleségét), a máig lángoló szerelemről szóló lelkes kitárulkozások mellett az is kiderül, hogy nincs olyan hibája a férjének, ami zavarná.
„Korábban hirtelen haragú volt, de szerintem ezen sokat csillapítottam. Persze, mi is szoktunk vitatkozni, veszekedni. Én szenvedélyesen veszekszem, mondja is, hogy szereti bennem, hogy ilyen karakán vagyok, bár őt sem kell félteni, de sosem megyünk túl egy határon, és mindig nevetésbe torkollanak a vitáink. Amúgy leginkább akkor szoktunk hajba kapni, amikor hazavisszük a feszültséget a munkahelyről. Ilyenkor azért tudjuk, hogy ez nem a másiknak szól” – mesélte.
Szerinte kevesen ismerik igazán a férjét, „az a Mészáros Lőrinc, akit hosszú évek fáradságos munkájával a sajtó és a különböző rosszakarók az emberek elé tártak, a valóságban nem létezik. Annak a Mészáros Lőrincnek egyszerűen nincs köze ahhoz az élő emberhez, aki a férjem, akinek az érzelmi intelligenciáját tanítani kéne, aki borzasztóan higgadt és bölcs, és akit szeretnek és tisztelnek a vele dolgozók. És tudjuk, hogy a tiszteletet ki kell érdemelni.”
Elkésett, tüneti, de látványos az MNB öt csapása, amelyekkel a bankok rovására ütne a kiberkalózokon. Az ügyfeleket továbbra is érheti kár.
15 hónap alatt sajátította el a szakmát.
Gyűlöletkeltésre hivatkoznak.