Trump vámháborúja nagyhatalmi présbe szorította a mindig lavírozó Indiát
Az Indiára kiszabott magas amerikai vámok alááshatják a két ország közeledését, aminek Kína és Oroszország is csak örülhet.
Október 19-én a Papp László Arénában először ad egész estés műsort Magyarországon az Attraction Látványszínház.
A társulatot Szűcs Zoltán, a Hip Hop Boyz együttes korábbi tagja hozta létre 2004-ben. Az együttes a Csillag születik című műsorban mutatkozott be, de a valódi népszerűséget és elismerést az angol tehetségkutató, a Britain’s Got Talent 2013-as megnyerése hozta el számukra, valamint az ő formációjuk lett az első, amely külföldiként lett a brit verseny első helyezettje.
Első egész estés műsorukat 2016-ban mutatták be a London Palladium Színházban, ezt a műsort később Mexikóba, Dubajba és az Egyesült Államokba is elvitték turné keretében, majd egyszerre két társulattal Kína legnagyobb színpadain 50 alkalommal mutatták be telt házas színházi előadásaikat. A Pekingi Operaház elismerésként repertoárba vette produkciójukat.
Közönségszavazat alapján 2018-ban a Britain’s Got Talent történetének legsikeresebb produkciójának választották őket, és ugyanebben az évben beválasztották a társulatot a világ összes Got Talent produkciója közül a legjobb 15 előadó közé, így az America’s Got Talent: The Champions műsorban is felléphettek.
Az emberek testéből alkotott árnyékképekkel elmesélt, az érzelmek széles skálájára ható történeteikkel felléptek uralkodó családok, elnökök, hírességek legfontosabb eseményein, bejárták a világot, és idén ősszel először a magyar közönség előtt is bemutatkoznak.
Az Indiára kiszabott magas amerikai vámok alááshatják a két ország közeledését, aminek Kína és Oroszország is csak örülhet.
Az alig egy héten belüli, immár negyedik esetről, ami még szombaton történt, egy fideszes fővárosi politikus tett közzé videót.
Horváth László nem ellensége a fesztiváloknak úgy általában, vannak köztük jók is, például az MCC Feszt.
A miniszterelnök üzent: „Kijev, Brüsszel, Tisza – együtt akarják megbuktatni a magyar kormányt”, de ezt nem hagyja szó nélkül.
Az elnök rajongója, Laura Loomer aktivistaként szenteli az életét annak, hogy leleplezze azokat, akik nem eléggé lojálisak Trumphoz.
Árvízvédelem, Budapest–Belgrád vasútvonal és kórházfejlesztés.