Nagyon várja a világ a bombahíreket a kis, modulárisan építhető atomerőművekről
A kis atomerőművek ígéreteiről szóló nemzetközi várakozások fokozódnak, így logikus, hogy a hazai kutatók is foglalkoznak a témával.
Néhány száz forintnak megfelelő összegért kóstolhatják meg a japánok az eddig luxusételnek számító gömbhalat, a legnagyobb japán instantleves-gyártó új termékében.
Gömbhal ízesítésű instant tésztát dobott piacra hétfőn Japán legnagyobb poharasramen-gyártója, a Nissin Foods – írja a CNN. Egy pohár instant ramenért 298 japán jent kérnek el, azaz mintegy 700 forintot. A veszélyes mérgű halat tartalmazó poharas levest a cég nem tervezi nemzetközi forgalomba hozni, kizárólag Japánban kapható.
A gömbhal (japánul fugu) egy rendkívül mérgező halfajta, melyből – ha nincs rendesen eltávolítva a méregmirigye – akár egy falat is halálos lehet. A japán Egészségügyi Minisztérium gömbhalfajtánként szabályozza, melyik részük alkalmas emberi fogyasztásra. A hal szervei, bőre és vére nagy mennyiségű tetrodotoxint tartalmaz, fogyasztása száj körüli bizsergést, görcsrohamokat, légzésbénulást, végül akár halált is okozhat.
A fuguból készült ételek Japánban luxusnak számítanak. Mielőtt a tányérra kerülne, a méregmirigyét maradéktalanul el kell távolítani, ami különleges tudást igényel. Ahhoz, hogy egy szakács gömbhalból is készíthessen ételeket, nem csak több év tapasztalat kell, 1958 óta külön alkalmassági vizsgát kell tenniük a szakácsoknak. Egy kétórás elméleti rész után a fuguszakácsjelöltnek 20 perc áll rendelkezésére, hogy elkészítse a gömbhalat, amelyet meg is kell kóstolnia, bizonyítva, hogy minden mérgező részt eltávolított a halból. A veszélyessége miatt a japán luxuséttermekben egy-egy gömbhalból készült ételért akár 20 ezer jent (mintegy 45-50 ezer forintnak megfelelő összeget) is elkérhetnek.
A Nissin weboldalán közzétett közleményben leírják, hogy a gömbhal „aromáját” külön olaj formájában adhatják hozzá a ramenrajongók a levesalaphoz, amiben csirkés húsgolyók, japán stílusú rántotta és zöldhagyma is van. A közlemény ugyanakkor nem tér ki arra, hogyan készítik el a mérgező gömbhalból készült olajat.
A Nissint 1958-ban alapította Momofuku Ando, miután rájött, mekkora szükség van az olcsó, könnyen elérhető ételekre a II. világháború után. A céget az elmúlt évtizedekben világszerte megismerték a zászlóshajójának számító Cup Noodles poharas tésztás levesei miatt.
A kis atomerőművek ígéreteiről szóló nemzetközi várakozások fokozódnak, így logikus, hogy a hazai kutatók is foglalkoznak a témával.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
A Tisza elnöke Szabó Tündére utalva reagált a Róka Rékáról szóló hírekre.
Sokan sérelmezik, hogy nehezen pótolható embereket szakembereket küldtek el, ráadásul mindezt több hónap alatt, így nem kellett csoportos létszámleépítést sem bejelenteni.
A humorista szerint a miniszterelnök hazudik, amikor azt mondja, hogy számíthatnak rá a kárpátaljai magyarok.