Egér miatt hajtott végre kényszerleszállást a Scandinavian Airlines egyik gépe

Felszolgált ételből szökött ki a potyautas rágcsáló.

  • hvg.hu hvg.hu
Egér miatt hajtott végre kényszerleszállást a Scandinavian Airlines egyik gépe

Kényszerleszállást hajtott végre a Scandinavian Airlines (SAS) Oslóból Malagába tartó járata, mert élő egeret találtak az egyik utasnak felszolgált ételben – írta a BBC. A gép Koppenhágában landolt, onnan később egy másik szállította tovább az utasokat Spanyolországba.

Oystein Schmidt, a légitársaság szóvivője az AFP hírügynökségnek azt mondta, ilyen esetben nagyon szigorú biztonsági előírásokat követnek, mert az egerek elrághatják a gép elektromos kábeleit.

„A hasonló esetek rendkívül ritkák” – mondta a szóvivő, aki szerint kivizsgálják az esetet, hogy ilyen többet ne fordulhasson elő.  

Az egyik utas a BBC-nek azt mesélte, hogy a rágcsáló a mellette ülő nő ételes dobozából szökött ki. Pánikba azonban senki nem esett, és végül csak néhány órát késtek.

A héten nem ez volt az egyetlen közlekedési zavar, amit rágcsálók okoztak. Dél-Angliában egy vonatot kellett leállítani, miután felszökött rá két mókus, és az egyik nem volt hajlandó leszállni.

(Címlapképünk illusztráció.)

Mandalórik, ragadozók, mutánsok, kalózok – több tízmilliárd dolláros iparág a cosplay, és messze még a csúcs

Mandalórik, ragadozók, mutánsok, kalózok – több tízmilliárd dolláros iparág a cosplay, és messze még a csúcs

Továbbra is tömegeket vonz Budapesten is, hogy belebújjanak kedvenc mesefigurájuk bőrébe, és egy-egy napra elszórakoztassák egymást a hasonszőrűekkel. A budapesti Comic Conon jártunk, ahol sorjáztak a lelkes kezek által készített páncélok és jelmezek, felbukkant az összes várható figura, összességében mégis a kalózok hagyták a legmélyebb nyomot. Olyan terepet jártunk be, amely minden érintett megelégedésére rohamosan fejlődik.