Lehetett-e újabb pilóta-öngyilkosság az Air India júniusi tragédiája?
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
Ha egy köztéri kukába dobja valaki, akkor az onnantól már a koncessziós társaság tulajdona.
Hiába ér darabja ötven forintot, az üvegvisszaváltás a Dívány szerint lehet akár szabálysértő is: a portálnak a rendőrség azt írta, hogy a már egy kukába kidobott palackok jogállását egy 2012-es törvény szabályozza, ennek értelmében pedig a szemetesbe dobott palackok és aludobozok települési hulladéknak minősülnek.
Vagyis amint valaki kivág egy köztéri kukába egy palackot, az gyakorlatilag már a koncessziós társaság, vagy a vele szerződött gazdasági társaság birtokába kerül.
Ez azt jelenti, hogy ha valaki guberál, kicsórja a palackokat a kukákból, akkor azzal szabálysértést követ el, így akár eljárás is indulhat ellene. A büntetés pedig akár 90 ezer forint is lehet.
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
Az influenszernek bíróság elé kellett állnia, de hozzászólása még a bírót is megnevettette.