Lehetett-e újabb pilóta-öngyilkosság az Air India júniusi tragédiája?
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A négy világbajnoki cím mellé maradt még egy jó hír erre az évre. Ez lesz az első közös gyerekük a barátnőjével, Kelly Piquet-vel.
Alig pár nappal az után, hogy a Red Bull holland versenyzője negyedszer is világbajnok lett, Max Verstappen és Kelly Piquet az Instagramon tudatta a világgal, hogy első közös gyereküket várják. „Úton van a mini Verstappen-Piquet. Nem is lehetnénk boldogabbak ezzel a kis csodával” – írták a közös posztban.
Kelly Piquet a Forma–1-es világbajnok Nelson Piquet lánya. Egy másik F1-es pilótával, Danyiil Kvijattal való korábbi kapcsolatából már van egy 5 éves lánya, Penelope.
Piquet és Verstappen 2021 végén tette nyilvánossá a kapcsolatát, de egyes hírek szerint már 2020 októbere óta együtt vannak.
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
Az influenszernek bíróság elé kellett állnia, de hozzászólása még a bírót is megnevettette.