Lex Magyar: nyilvánosságra hozták vagyonnyilatkozataikat a Tisza EP-képviselői
Magyar Péter ingatlanok, festmények, autó és pianínó mellett még egy 20 forint névértékű 4iG-részvényt is feltüntetett.
52 ezer eurót ért az a készlet, amit a csempészeknél lefoglaltak.
Másodjára kapták el az osztrák hatóságok a helyi pénzügyminisztérium szerint azokat a csempészeket, akiknek a cuccai közül komoly mennyiségű, mintegy kétezer szelet dubaji csokoládé került elő – írja a Spiegel. Ez az a pisztáciával és pirított tésztaszálakkal töltött slágertermék, amely 2024-ben hatalmasat megy, sokba is kerül (Magyarországon az eredetiért akár 2-3000 forintot is ki kell fizetni), nem is túl könnyű hozzájutni, így úgy hamisítják, illetve csempészik, mintha kábítószer lenne.
Az osztrákok szerint a másodjára lefülelt csempészek Törökországból származó édességet vittek magukkal, azt akarták elkerülni, hogy adót kelljen a csoki után fizetni. Pedig bőven lett volna mi után:
összesen 2540 darab, kétszáz grammos csokirúd volt náluk, ezeket pedig a magyar határnál találták meg náluk.
Az osztrák pénzügy szerint a pakk értéke 52 ezer euró, vagyis 21,5 millió forint. A csempészeket először októberben csípték el, majd novemberben is félreállították őket, ugyanazzal a kisbusszal.
Magyar Péter ingatlanok, festmények, autó és pianínó mellett még egy 20 forint névértékű 4iG-részvényt is feltüntetett.
1978 óta egy és ugyanaz a kérdés: lehet-e valaki olyan jó Superman, mint amilyen Christopher Reeve volt?
Két tankert is megtámadtak a jemeni húszik pár nap leforgása alatt a Vörös-tengeren. Az akciókról és a süllyedő hajókról látványos videókat forgattak.
A hízelgést és a fenyegetést felváltva alkalmazva szavaztatta meg a republikánusokkal Donald Trump a „gyönyörű” költségvetési törvényt.
Az elnök nem vette jó néven, hogy korábbi szövetségese harmadik politikai erőt alapítana. Hogyan babrálhat ki Elon Musk Donald Trumppal?
Közel-keleti válság ide vagy oda, a világ szinte fürdik az olajban.