6 új ötlet a hosszú és egészséges élethez
Még mindig nem örök, de a most várhatónál hosszabb és egészségesebb életet ígérnek a longevity módszerei. A területen az utóbbi időben több érdekes és fontos tudományos eredmény is született.
A feleségét és három gyerekét hátrahagyva menekült el az országból, most feladta magát a rendőrségen.
A wisconsini Ryan Borgwardt augusztusban horgászni ment a Green Lake-re, majd megrendezte a halálát: hátrahagyta a kajakját és a mobiltelefonját, ezért a hatóságok azt hitték, hogy megfulladt, és keresték a holttestét.
A férfi most szerdán, négy hónappal később adta fel magát a rendőrségen. „A csodával határos” visszatérésre azután került sor, hogy nagyjából három hónappal az eltűnése után felvette a kapcsolatot a rendőrökkel, akik ezek után próbálták rávenni arra, hogy karácsonyra térjen haza.
Az nem teljesen világos, hogy egészen mostanáig hol tartózkodott, de a seriff hivatala úgy fogalmazott, hogy a férfi december 10-én amerikai földre érkezett, vagyis feltételezhető, hogy külföldre menekült. Korábban találtak bizonyítékot arra, hogy Borgwardt az eltűnése után használta az útlevelét, és Kelet-Európába utazhatott. A bírósági dokumentumokból az derül ki, hogy Grúziában élhetett.
Amikor kapcsolatba lépett a rendőrséggel, egy videóban mondta el, hogy biztonságban van. Onnantól a rendőrök napi rendszerességgel beszéltek vele. Borgwardt azt is elárulta nekik, hogyan szervezte meg a szökését. Miután a kajakját és mobiltelefonját elsüllyesztette a tóban, egy kicsi gyermekcsónakkal evezett a partra, ahol egy e-biciklit rejtett el. Egy éjszaka alatt biciklizett el Madisonba, onnan buszra szállt Detroitba, majd repülőre szállt Kanadába, ahonnan ismeretlen helyre utazott.
A rendőröknek azt mondta, hogy „személyes ügyek” miatt rendezte meg a halálát. Az augusztusi szökése óta nem tartotta a kapcsolatot a családjával.
A hatóságok eltűnése után több mint egy hónapig keresték a férfi holttestét, ami legalább 35 ezer dollárba került. A rendőrség most szeretné valahogyan visszakapni ezt a pénzt.
Borgwardt az anyagi helyzetére hivatkozva magát akarta képviselni a bíróságon, de a január 13-ára kitűzött tárgyaláson lesz egy kirendelt védője.
Még mindig nem örök, de a most várhatónál hosszabb és egészségesebb életet ígérnek a longevity módszerei. A területen az utóbbi időben több érdekes és fontos tudományos eredmény is született.
Sokszor kipróbált eszközökkel igyekszik visszacsábítani híveit a választások előtt az Orbán-kormány
A legnagyobb orosz aranybányászati cég is Konsztantyin Sztrukové volt.
Magyar Péter felemelkedése önmagában csak az egyik oka annak, hogy a miniszterelnök alatt szemlátomást inog a szék.
A miniszterelnök lánya szerint gyerekei magánéletét állítják célkeresztbe.
A tervet Magyarországra szabták.
A hőmérő is 30 fok fölé kúszik.
A fiú fiatalabb testvéreivel játszott, akik magára hagyták, ekkor történt a baj.
Úgy tudni, az Aeroflot Minszkből Moszkvába tartó járatát lőtték meg.