A Mattel bejelentette, hogy piacra dobja a LeBron James által ihletett új Barbie-ját – írja a BBC. Ezzel a kosárlabdázó történelmet írt: ő lett az első profi férfi sportoló, akiből Ken baba készült.
„Izgatottan mutatjuk be a rajongóknak Ken új megjelenését” – mondta Krista Berger, a Mattel Barbie divíziójának alelnöke. Elmondása szerint a baba LeBront mint példaképet ünnepli, aki kultúrákon átívelően képes pozitív példát mutatni a következő generációnak.
A baba a Los Angeles Lakers kosárlabdázóját nem mezben, hanem trendi utcai viseletben, dzsekiben és baseballsapkában mutatja be, és megalkotásakor James 205 centiméteres magasságát is megpróbálták visszaadni vele – egy hüvelykkel nagyobb lett a hagyományos Ken babáknál.
Az alábbi videó tanúsága szerint LeBron tetszését elnyerte a hasonmása. „Ez annyira király!” – mondta, miközben szemügyre vette a babát. – „Bár lehet, gyúrnia kéne kicsit, elég vékonyak a lábai” – jegyezte meg viccelődve.
A Mattel az utóbbi években arra törekedett, hogy Barbie-k minél sokszínűbbek legyenek, ezért létrehoztak különböző testalkattal, bőrszínnel és karrierrel rendelkező karaktereket. Így született meg például a kerekesszékes és műlábas, a muszlim, a gendersemleges vagy a programozó Barbie is.