Piros riasztás is jöhet a zivatarok miatt

Az Észa-Dunántúl és Budapest is túl van már egy viharon, de további zivatarok várhatók az előrejelzés szerint. 

  • HVG HVG
Piros riasztás is jöhet a zivatarok miatt

Éjjel kettőkor szinte az egész Észak-Dunántúlra lecsapott a vihar, három óra körül pedig Budapestet is elérték a villámok és a dörgések. Zivatar szombaton reggel is előfordulhat még a HungaroMet előrejelzése szerint. 

Napközben jelentős tér és időbeli bizonytalanság mellett is lehet zivatarok kialakulására számítani. A legvalószínűbb forgatókönyv szerint a nap első felében jellemzően a Dunántúl nyugati, északnyugati fele, harmada lehet az érintett, ahol a zivatarokat viharos (ált. 60-70 km/h) széllökések, jégeső (jellemzően <2 cm) és jelentősebb mennyiségű csapadék (20-30 mm, lokálisan felhőszakadás >30 mm) is kísérheti. 

A késő délutáni, esti óráktól heves zivatarok kialakulásához is adottak a feltételek, legkevésbé északnyugaton. Először inkább a Tiszántúlon, majd délnyugat felől újabb hullámban bárhol előfordulhatnak zivatarok az országban. Az erősebb cellákhoz erősen viharos (90-100 km/h, akár >110 km/h) széllökések, nagy méretű jég (2-4 cm, akár >4-5 cm) és felhőszakadás (>30 mm) is társulhat. 

Az esti órákban a zivatarcellák összeszerveződéséhez is kedvezőek lehetnek a feltételek. A zivatarok az éjszakai órákban is kitarthatnak.

A HungaroMet figyelmeztetése szerint időjárási helyzettől függően akár a legmagasabb, piros fokozatú riasztás kiadása is indokolt lehet.

Szombaton az északnyugati részek kivételével 25-29 fok között, délkeleten 29 fok felett alakulhat a napi középhőmérséklet.