Miután Majka lett a Forbes-listán a legbefolyásosabb celeb, interjút adott a magazinnak. Ebben egy kérdésre elárulta, hogy már gondolkodik a zeneiparból való visszavonulásán. Nemrég egy fesztiválon le is ültek erről beszélgetni a zenekarával.
„Elmondtam, hogy ebben szerintem még olyan három év lehet. Nem várom meg, amíg kisebb színpadon játszunk este 6-tól. (…) Lehet, picit méltánytalan lenne. Aztán ki tudja, mennyire fog hiányozni az a bizonyos gyógyír. Negyvenhat éves leszek, lehet, hogy a Majka 50-et még szépen meg lehet koronázni egy hatalmas bulival” – mondta.
Majka úgy véli, hogy egy előadónak a társadalmi problémákról, az egyenlőtlenségekről igenis meg kell szólalnia. Ha azonban ezek szóba kerülnek, nem lehet kihagyni belőle a politikát. „Mert látjuk, mi történik. Hogy tűnnek el az emberek a közönségből. Hogy nincs pénzük szórakozni.”
Szerinte egyébként nem lehet állandóan azt mérlegelni, honnan és meddig lehet a NER-rel együttműködni. „Ha ennek alapján működnél, még a boltba se mennél le tejért, mert azt gondolod, hogy az olyan céghez köthető, amelyik a NER-t erősíti. Ezt el kell felejteni. (…) Annyira belopta magát a politika a gazdaságba az elmúlt 25-30 évben, hogy egy ilyen kis országban, mint a mienk, egyszerűen kikerülhetetlen lett. Akár fellépni mész, akár szponzorációt adnak neked, vagy ha csak vásárolnál, nyaralnál.”
Inkább hallgattam volna észérveket azzal kapcsolatban, miért ér a pénzem minden év végén sokkal kevesebbet, vagy azt, hogy miért van, hogy ennyire barátkozunk az orosz medvével, vagy hogy a vasút egy óra alatt miért késik ötöt, vagy hogy miért nincs előzetesben senki azért, mert eltűnt 500 milliárd forint a Magyar Nemzeti Bankból – írta Majka azt követően, hogy több kormányoldali politikus és megmondóember is bírálta őt, amiért egy korábbi koncerten eljátszotta, hogy lelövik őt, mint Bindzsisztán miniszterelnökét. Bírálói szerint ezzel Orbán Viktor meggyilkolására buzdította rajongóit.
Az interjúban szóba került természetesen a Csurran, cseppen című dal is, amely eddig a legjobban kereső klipje volt. „A költségvetése 4-4,5 millió forint volt, és a sokszorosát visszahozta. Arról nem is beszélve, mennyi koncertünk volt miatta – és persze mennyi nem lett” – tette hozzá.
A könnyűzene mindig is elitellenes volt, nem kell csodálkozni, hogy az előadók ma is be-beszólnak a kormánynak – véli a szociológus-médiakutató és egyben punkzenész Hammer Ferenc. Szerinte a popzenét nem lehet a hatalom által megrendszabályozni, de azt nem tudni, hova vezet a fiatalok nyári fesztivál- és koncertlázadása. Interjú.