Interjút adott a Corriere-nek az egykori pornósztár, Rocco Siffredi, aki sommás ítéletet mondott az OnlyFansről.
Siffredi alapvetően a Blue című filmje apropóján nyilatkozott, amelyben többek között az online világ veszélyei állnak; egy apát alakít, akinek a lánya elmerül az OnlyFans világában. Ennek kapcsán fejtette ki a személyes véleményét, erős kezdésként nagyjából korunk pestiseként jellemezve a platformot. Szerinte a nők meggondolatlanul döntenek úgy, hogy belevágnak, és valójában nincsenek is tudatában annak, hogy mit tesznek.
„Nem véletlen, hogy az OnlyFans rekordbevételt termel, és exponenciálisan növekszik. A nők eladják a testüket, vagy prostitúcióba is keverednek, ha fizikai találkozóra kerül sor az ügyféllel. Tartalomgyártónak nevezik magukat, de a tartalmaik mind szexuális jellegűek. Ráadásul azt hiszik, hogy a videókat csak a rajongóik látják, pedig tudjuk, hogy ha valami kikerül az online térbe, az örökre ott lesz”
– fejtegette. Majd azt is megjegyezte, hogy ő hisz a hivatástudatban, és fizetett is volna azért, hogy pornósztár lehessen, a régi csillagokra jellemző profizmus ugyanakkor már kiveszett a szakmából.
A magyar feleségével részben Magyarországon élő és tevékenykedő Siffredi OnlyFansről alkotott gondolatai annyira áthallásosak, hogy nem nehéz őket a pornóiparra is értelmezni. Különösen visszás, hogy éppen egy olyan férfi szájából hangzottak el, aki a szexfilmjeiben (több mint 1500-ban szerepelt) állatias, megalázó viselkedésével és brutalitásával szerzett magának hírnevet. Erről egyébként több pornószínésznő is beszámolt már a nyilvánosságban, azt állítva, hogy a forgatásokon problémás volt Siffredi viselkedése, ami többek között nyomásgyakorlást és nem konszenzuális aktusokat is jelentett, mások nyíltan nemi erőszaknak nevezték, amit velük tett. Siffredi következetesen minden vádat tagadott.
A Partizán műsorában pedig két éve egy brit pornóproducer, Tommie McDonald is hasonlókat fogalmazott meg, többek között elmondta, miként „töri be” a fiatal pornószínésznőket a pornószínész. Ez a beszélgetés itt hallgatható meg.