Kellemes, kora őszi idővel készül a szerda, két megyére azonban lecsaphat a zivatar

A legmagasabb hőmérséklet 18 és 23 fok között alakulhat.

  • HVG

Szerdán országszerte sok napsütésre lehet számítani gomolyfelhőkkel és kevés fátyolfelhővel – közölte honlapján a HungaroMet. Csapadék többnyire nem várható, de délután északkeleten előfordulhat néhány zápor, esetleg zivatar. Az északnyugati szél napközben sok felé megélénkül, megerősödik, de estére már gyengül a légmozgás. Délután 18 és 23 fok, este pedig 12 és 17 fok között alakulhat a hőmérséklet.

Figyelmeztető előrejelzést, első fokú, sárga riasztást zivatar miatt két megyére adott ki a HungaroMet, a meteorológusok szerint Szabolcs-Szatmár-Beregben és Borsod-Abaúj-Zemplénben alakulhat ki zivatar. Elsődleges veszélyforrást a villámlás jelent, emellett esetenként szélerősödés, jégeső előfordulhat.

Éjszakára általában derült marad az ég, csupán kisebb körzetekben képződhet rétegfelhőzet, illetve párásság, köd. Csapadék várhatóan nem lesz, a légmozgás pedig gyenge marad. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 6 és 12 fok között alakulhat, de a hidegre hajlamos helyeken fagypont közelébe hűlhet a levegő.

Borítóképünk illusztráció.

Hozzászólások