Jesse Eisenberg izgatottan készül arra, hogy az egyik veséjét egy vadidegennek adományozza

Az amerikai színész eddig is elkötelezett véradó volt, most azonban az egyik szervét is felajánlja transzplantációra.

  • HVG

Jesse Eisenberg igencsak meglepte a Today amerikai reggeli műsor közönségét a szervadományozásáról szóló bejelentéssel – írja a CNN. A 42 éves amerikai színészt a műsor házigazdája, Craig Melvin éppen azért dicsérte meg, mert régóta elkötelezett támogatója a véradásoknak – korábban a Today stúdiójában szervezett véradáson is részt vett.

„Igen, így igaz. Hat hét múlva pedig el fogom adományozni a vesémet. Komolyan mondom” – közölte Eisenberg.

A Social Network – A közösségi háló főszereplője azt is elárulta, hogy az „önzetlen adományozásra” december közepén fog sor kerülni. „Nagyon izgatott vagyok, hogy megtehetem” – tette hozzá.

https://www.youtube.com/watch?v=g4fZjdWZG6M

Egy másik interjúban részletesebben is beszélt arról, miért döntött úgy, hogy az egyik veséjét egy ismeretlen embernek adja.

„Gyakorlatilag kockázatmentes, és óriási szükség van rá. Szerintem az emberek idővel rájönnek, hogy ez egy teljesen magától értetődő dolog, ha van rá idejük és hajlandóságuk” – mondta. Benne már egy évtizede felmerült a szervadományozás gondolata, de korábban nem kapott választ attól a szervezettől, amelyet az ügyben megkeresett.

https://hvg.hu/360/20250226_Jesse-Eisenberg-a-HVG-nek-interju-Rokonszenvedes-Saul-fia-holokausztfilm

Hozzászólások