Hiába indult el időben – szabályok szerint 22 óra után nem lehet horgászni a vízen – két horgász, a vastag tejköd miatt eltévedtek a Balatonon és a vízmentőktől kellett segítséget kérniük, mert nem találták meg a partot.
A mentésről a Vízimentők Magyarországi Szakszolgálata tett közzé egy videót, illetve osztotta meg a részleteket.
„Először telefonon próbáltak segíteni nekik, de a vastag tejköd miatt továbbra sem találták a helyes irányt, és az okostelefon navigációja sem segített. Végül a VMSZ Rupert nevű sürgősségi mentőhajója indult a keresésükre. A navigációs rendszerünkre és a radarunkra támaszkodva, valamint a horgászok által küldött GPS-pozíciók segítségével megtaláltuk őket. Ilyen látási körülmények között mi is a műszerekre bízzuk magunkat, hiszen semmit nem látunk a vízen” – írták.
A horgászok egyébként felkészülten indultak el, volt rajtuk mentőmellény, feltöltött telefon és a kötelező felszerelésnek megfelelő fény, amivel ki tudták világítani a csónakot. A horgászokat kivitté a part közelébe, az utolsó körülbelül 200 métert egyedül tették meg és épségben partot értek.
A bejegyzésben hasznos tanácsokat is megosztottak: „A történet tanulsága az, hogy mindig felkészülten kell vízre menni, amihez hozzá tartozik egy egyszerű, analóg iránytű is, mert ilyen látási viszonyok között azzal lehet a legjobban tartani az irányt”.
Nyitóképünk illusztráció.