Donald Trump szerint problémás lehet a Netflix és a Warner sokmilliárd dolláros üzlete

Az amerikai elnök arra is célozgatott, hogy a megállapodással kapcsolatos problémák rendezésére irányuló tárgyalások a Fehér Házon keresztül fognak zajlani.

  • HVG

Ahogy arról korábban a HVG is beszámolt, a Netflix pénteken megegyezett a Warner Bros. Discoveryvel, hogy 82 milliárd dollárért megvásárolja a Warner filmstúdióiból és az HBO Max streamingszolgáltatóból álló divíziót. Úgy tűnik, az üzlethez Donald Trumpnak is lesz egy-két szava: az amerikai elnök ugyanis aggodalmát fejezte ki a felvásárlás kapcsán – írja a BBC.

72 milliárd dollárt fizet a Netflix a Warnernek, hogy ő legyen a streamingkirály

A Warner Bros. eladta az HBO Maxot és a filmstúdióit is.

Trump vasárnap a washingtoni John F. Kennedy Központban tartott eseményen azt mondta, hogy a Netflixnek „nagyon nagy piaci részesedése” van, és a két vállalat egyesülése „gondot jelenthet”. A tervezett üzlet – amely iparági aggodalmakat is felvetett – még versenyhatósági jóváhagyásra vár. Trump hozzátette, ő maga is szerepet vállal majd a döntésben arról, hogy jóváhagyják-e a felvásárlást, és többször is hangsúlyozta a Netflix piaci fölényét.

Az amerikai elnök elmondta azt is, hogy a Netflix társigazgatója, Ted Sarandos nemrég ellátogatott az Ovális Irodába. „Nagyon tisztelem őt, remek ember. A mozitörténet egyik legnagyobb teljesítményét érte el” – méltatta Trump Sarandost.

Az 1997-ben postai DVD-kölcsönzőként indult Netflix mára a világ legnagyobb előfizetéses streamingszolgáltatójává nőtte ki magát, riválisa, az HBO Max felvásárlásával pedig tovább erősítené a vállalat első helyét. A tranzakció várhatóan 2026 második felében zárul le, miután a Warner Bros. befejezi üzletágainak szétválasztását.

Az amerikai igazságügyi minisztérium versenyjogi részlege – amely a nagy fúziók felügyeletéért felel – azonban vizsgálhatja, hogy a megállapodás törvénybe ütközik-e, ha az egyesült vállalat túl nagy szeletet hasítana ki a streamingpiacból.

Blair Westlake, a Universal Studios televíziós és hálózati csoportjának korábbi elnöke a BBC Today című műsorában azt mondta, hogy az üzletet végül jóváhagyják majd, „de valószínűleg lesznek feltételek és engedmények”.

Bill Kovacic, az amerikai versenyfelügyelet, a Szövetségi Kereskedelmi Bizottság korábbi elnöke szerint Trump megjegyzései azt jelentik, hogy a megállapodás körüli problémák rendezésére irányuló tárgyalások „a Fehér Házon keresztül fognak zajlani”. „A korábban technikai elemzést igénylő fúziók elbírálásában most egy példátlan szintű elnöki befolyás lesz jelen” – mondta.

Az Amerikai Írók Céhe (Writers Guild of America) pénteken egy közleményt adott ki, amelyben felszólította a hatóságokat, hogy blokkolják az összeolvadást.

„A világ legnagyobb streamingcége bekebelezi egyik legfőbb versenytársát – ez éppen az, amit a trösztellenes törvényeknek meg kellene akadályozniuk”

– írják.

Az összeolvadás szerintük munkahelyek megszűnéséhez, alacsonyabb bérekhez, rosszabb munkakörülményekhez, magasabb fogyasztói árakhoz, valamint a tartalmak mennyiségének és sokféleségének csökkenéséhez vezetne.

Öncsonkítással mentené a menthetőt az egyik hollywoodi óriás, így lesz megint HBO az HBO

Hiába volt siker A fehér lótusz, nagy bajok vannak a világ egyik legismertebb szórakoztatóipari cégénél. A Warner Discovery immár bóvli terepre süllyedt a hitelminősítőknél, most abban reménykedik, hogy egyik kezével meg tudja menteni a másikat. A baj az, hogy közben a teljes szórakoztatóipar egyre borúsabban látja a lehetőségeit.

Hozzászólások