Magyar a parlamentben: átfogó vizsgálat jön a gyermekvédelemben - ÉLŐ
A miniszterelnök bejelentése szerint miniszterelnöki biztost fognak a témában kinevezni, több gyermekvédelmi vezetőt menesztettek, és kárpótlást kapnak az áldozatok.
A Karma Kagyü-vonal dán vezetője 85 éves volt, halálhíréről a 17. Karmapa számolt be.
Meghalt Ole Nydahl, a tibeti buddhizmus meghatalmazott meditációs mestere és Karma Kagyü-vonalbeli lámája – erről hétfőn a vallási vezető, azaz a 17. Karmapa számolt be a közösségi médiában. A dán láma 85 éves volt.
A közlemény szerint Láma Ole több mint öt évtizeden át dolgozott azon, hogy Buddha tanításait eljuttassa a világ számtalan emberéhez. A férfi és felesége, a 2007-ben elhunyt Hannah Nydahl a hatvanas évek végén találkoztak a 16. Gyalva Karmapával Nepálban, ahol a vallási vezető első nyugati tanítványaivá fogadta őket, majd megkérte őket arra, hogy tegyék elérhetővé a buddhizmust a nyugati társadalmakban. Láma Ole megállás nélkül járta a világot, szinte mindennap más városban tartott előadásokat, Magyarországon is rendszeres vendégként adott beavatásokat. Élete során több mint hétszáz meditációs központot alapított Nyugaton.
https://www.facebook.com/theKarmapa/posts/pfbid02RQ3E3KyfSDq1XqnSFAdyiXR51oF9DHaxexpkRket4qEEB3X32Fnbr3JryuwbECPrl
Ahelyett azonban, hogy a búcsú fájdalmára koncentrálnánk, inkább hálásnak kell lennünk azért, hogy ebben az életben találkozhattunk egy ilyen tanítóval, és tisztelettel kell adóznunk az ő örökségének azáltal, hogy továbbvisszük azokat az értékeket – a bátorságot, az odaadást és a nyitottságot –, amelyeket ő megtestesített
– búcsúzott a lámától a Karmapa.
https://hvg.hu/360/20251130_dalai-lamak-reinkarnacio-tibeti-buddhizmus-jovoje-hvg-a-boldogsag-tanitoja
Nyitókép: Karmapa / Facebook
A miniszterelnök bejelentése szerint miniszterelnöki biztost fognak a témában kinevezni, több gyermekvédelmi vezetőt menesztettek, és kárpótlást kapnak az áldozatok.
Balogh János rendőr altábornagy vezetői megbízását visszavonták.