A Kongói Demokratikus Köztársaságban legkevesebb 131 ember életét követelő ebolajárvány gyorsabban terjedhet, mint azt eredetileg gondolták – figyelmeztetett az Egészségügyi Világszervezet (WHO) egyik képviselője. Dr. Anne Ancia szerint a fertőzés egyértelműen más területre is átterjedt, számolt be a BBC.
A hatóságok szerint keddig több mint 513 gyanús esetet regisztráltak a Kongói Demokratikus Köztársaságban, míg a szomszédos Ugandában egy ember halt meg. Egy szakértői modellezés szerint azonban nem zárható ki, hogy már több mint ezer megbetegedést regisztráltak, mivel jelentősen aluldiagnosztizálták az eseteket.
A londoni székhelyű MRC Centre for Global Infectious Disease Analysis tanulmánya szerint a jelenlegi járvány „nagyobb, mint amit jelenleg megállapítottak”, és „valódi mértéke továbbra is bizonytalan”.
A Vöröskereszt arra figyelmeztetett, hogy az ebola gyorsan terjedhet, ha az eseteket nem azonosítják korán. Szintén problémának nevezték, hogy a közösségek nem rendelkeznek információval, az egészségügyi rendszerek pedig túlterheltek.
A kongói elnök ugyanakkor nyugalomra szólított fel.
A WHO vezetője, Tedros Adhanom Ghebreyesus múlt héten hirdetett nemzetközi vészhelyzetet a járvány miatt. Azt mondta, aggódik a mértéke és a terjedésének a sebessége miatt is. Félő, hogy a járvány már több hete dúlt, mire április 24-én először észlelték.
Az ebolavírus ellen nincs védőoltás, de a WHO jelenleg vizsgálja, hogy egyes gyógyszerek nyújthatnak-e védelmet. A súlyosan fertőző ebola testnedvekkel való érintkezés során terjed, és súlyos, gyakran halálos tünetekkel jár. A mostani járványt az ebola egy ritka variánsa, a Bundibugyo-vírus okozta a WHO szerint.