Az akkor 39 éves Fergus Farrell 2018-ban szenvedett munkahelyi balesetet, aminek következtében súlyos gerincsérülést szenvedett, lebénult deréktól lefelé.
Megműtötték, de az orvosok közölték vele, hogy öt százalék az esélye arra, hogy valamikor ismét járni tudjon.
Farrell nem volt hajlandó feladni. Bár mozdulni sem tudott, elkezdte elképzelni, ahogy megmozgatja a jobb lábának nagylábujját. Napokon át vizualizálta a mozdulatot, miközben teste semmilyen reakciót nem adott. Végül huszonegy nappal később sikerült megmozdítania a nagylábujját. Ez volt az első jele annak, hogy idegrendszere még képes lehet a regenerációra.
Rájöttem, hogy ahelyett, hogy arra koncentrálnék, mit nem tudok megtenni, inkább értékelnem kell mindazt, amire még képes vagyok
– mondta a People magazinnak. A hónapokig tartó rehabilitáció eredményeként 2019 márciusában saját lábán hagyhatta el az intézményt.
A felépülés azonban még évekig tartott. Úgy döntött, ehhez új célokat keres magának. Elhatározta, hogy keresztülgyalogol Írországon, és adományokat gyűjt a gerincsérülteket segítő szervezetek számára. Akkoriban mindössze 300 métert tudott egyhuzamban megtenni, mégis három hónapos felkészülés után teljesítette a 26 kilométeres kihívást.
https://hvg.hu/360/20250110_Gerinc-betegseg-gyogyulas-mozgas-sport-gyogytorna-Almasy-Csilla-Adam-Judit
Most, 46 évesen már arra készül, hogy idén csaknem 4800 kilométert gyalogol: keresztül az az Egyesült Államokon. Célja most is, hogy támogatást gyűjtsön a gerincsérülteket segítő szervezeteknek, valamint az, hogy bizonyítsa: még a legsúlyosabb diagnózis sem feltétlenül jelenti a történet végét.
Az út 2026 augusztusában, a New York-i Brooklyn hídról indul, naponta egy maratoni távolságot gyalogol majd le, amíg a kaliforniai Santa Monicáig nem ér.