Vizsgálatot indított a horvát ombudsman annak tisztázására, hogy sérthette-e a betegek jogait a spliti klinikai központ gyakorlata, amely szerint nem megfelelő öltözet esetén megtagadhatják a betegek felvételét.
Horvát sajtóbeszámolók szerint az egyik panaszos földig érő, széles pántos nyári ruhában érkezett az intézménybe és több osztályon is megfordult anélkül, hogy bárki szóvá tette volna a viseletét, a központi betegfelvételnél azonban közölték vele, hogy így nem maradhat. A nő végül egy nála lévő rövidujjú pólót vett fel, csak ezt követően tudott bejelentkezni. Más betegek is hasonló panaszokról számoltak be, egyebek mellett ujjatlan felső és rövidnadrág miatt. Az ombudsman magyarázatot kért a spliti klinikai központtól, és azt vizsgálja, hogy az előírásokat egységesen és a betegek jogainak tiszteletben tartásával alkalmazták-e.
Az intézmény központ házirendje alapján az alulöltözött emberekkel szemben megtagadhatják a betegfelvételt. Mint közölték, a betegeiktől és látogatóihtól kulturált, az intézményhez illő megjelenést várnak el. Szerintük a dalmáciai hőségben is lehet könnyű ruházatot viselni anélkül, hogy az fürdőruhaszerű, különösen hiányos vagy átlátszó lenne. Azt viszont hangsúlyozták, hogy a szabályok nem számítanak a sürgős esetekre, tehát ha valakinek az állapota azonnali beavatkozást igényel, őt akár fürdőruhában is ellátják.
A horvát Morski.HR korábbi, klinikáról készült cikkében úgy számolt be, az intézkedés megosztja a betegeket – van, akik elfogadják a szabályokat, mások jogtalannak ítélik meg. A kórház szerint minden közintézményre vonatkozik a ruhakódex, így rájuk is.
Az ombudsman kiemelte: nem kérdés számára, hogy egy közintézménynek joga van öltözködési szabályokat bevezetni, az eljárás nem ezen alapelv, hanem a túlzott szigor ellen irányul.
Nyitóképünk illusztráció. Fotó: HVG / Túry Gergely