szerző:
hvg.hu

Kitenné a pénzügyeit a honlapra? Elmondaná a kollágájának, mit pletykálnak róla? Van, aki megtette, és jó sokat keresett vele.

„Borzasztó” foglalta össze egy szóban a véleményét Nicole St. German, a ConvertKit egyik menedzsere arról a gyakorlatról, melyet az egyik leggyorsabban növekvő amerikai vállalatnál tettek kötelezővé. A cég 35 munkatársa időről időre összejön, egyiküket kiültetik a körből, és úgy pletykálnak róla a füle hallatára, mintha ott sem lenne.

Annak ellenére, hogy valószínűleg nem mindenki kíváncsi rá, hogy mit mondanak róla a kollégák a háta mögött, a fiatal amerikai vállalkozó, Nathan Berry kötelezővé tette a nyílt pletykálást. Igazát azzal bizonyítja, hogy a cége, a ConvertKit három év alatt 4270 százalékos növekedést ért el, és tavaly 9,5 millió dolláros árbevételre tett szert.

Az e-mail marketing szoftver fejlesztésével foglalkozó vállalatnál mára a korábban sokszor sírva fakadó munkavállalók is megszerették a nyílt pletykálást – illetve a konstruktív kritikát. "Először azt hiszed, mindenki rossz dolgokat fog mondani rólad” – mondta St. German, de valójában „mindig azt nézzük, mi az a dolog, amit megoszthatunk a munkatársunkról, és hogy segít neki ez abban, hogy jobb legyen?”. A kollégáknak 10 percük van arra, hogy kipletykálják a kiválasztott munkatársat, aki utána 5 percig kérdéseket tehet fel.

A furcsa ötlet a cégalapító Barry életfilozófiája, a „taníts meg mindent, amit tudsz” tapasztalat folyománya. A kispénzű, hatgyermekes családból származó férfi ugyanis testvéreivel együtt magántanuló volt, és bármilyen munkát elvállalt a szomszédoknál, hogy zsebpénzhez jusson. „Az a célunk, hogy kialakítsuk a direkt visszajelzés kultúráját” – mondta Barry az Inc.-nek. A nyitottságot egyébként odáig vitte, hogy bármelyik alkalmazott hozzáfér a kollégák név nélküli payrolljához, a vállalat valós idejű pénzügyi adatait pedig a honlapon teszik közzé.

„Ha ez bárkinek is segít a saját szoftvercége, bár bármilyen egyéb vállalkozása felépítésében, már megérte” – magyarázta Barry, aki két éve még blogot is vezetett arról a folyamatról, amikor 500 ezer dollárt fordított a cég újrapozicionálására. Barry cége most a 72. leggyorsabban növekvő vállalat Amerikában, a férfi pedig felkerült a 30 legsikeresebb 30 év alatt vállalkozó listájára is.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
Emléktáblát kap a gleccser, amely a felmelegedés miatt elsőként tűnt el Izlandon

Emléktáblát kap a gleccser, amely a felmelegedés miatt elsőként tűnt el Izlandon

Horvát nők fosztottak ki egy tajvani turistát a Budapest-Bécs vonaton

Horvát nők fosztottak ki egy tajvani turistát a Budapest-Bécs vonaton

Elnöknek és exelnöknek is kínos, hogy jóban volt a pedofíliával vádolt milliomossal

Elnöknek és exelnöknek is kínos, hogy jóban volt a pedofíliával vádolt milliomossal

Videón, ahogy a rendőrök megmentik a kecskeméti plázáról leugrani készülő férfit

Videón, ahogy a rendőrök megmentik a kecskeméti plázáról leugrani készülő férfit

Heteken belül bemutathatják a megjavított Samsung Galaxy Foldot

Heteken belül bemutathatják a megjavított Samsung Galaxy Foldot

A korszak, amikor úgy sem lehetett legyőzni a kétharmadot, ha több voksot szereztek nála

A korszak, amikor úgy sem lehetett legyőzni a kétharmadot, ha több voksot szereztek nála