Nem sérti az Alaptörvényt, hogy elvettek három teret a fővárostól, és a Belvárosnak adták
Az Alkotmánybíróság szerint nem kisajátítás az, hogy az egyik önkormányzattól egy másiknak adnak át közterületet.
Az Alkotmánybíróság szerint nem kisajátítás az, hogy az egyik önkormányzattól egy másiknak adnak át közterületet.
A Budai Arborétum rengeteg különleges növénynek ad otthont, az őszi napsütésben virágban pompázó kert remek helyszín az andalgáshoz.
A 75 éves férfit a budapesti repülőtér orvosi csapata próbálta meg újraéleszteni.
Hársfatea volt, Lázár János és a MÁV vezére nem. Nemcsak ők, a fideszes tagok sem mentek el a főváros Klímavédelmi, Közlekedési és Városfejlesztési Bizottság rendkívüli ülésére. Vitézy Dávid nyílt frontot vállal a kormánnyal, ebben pedig úgy fest, partnere a Tisza és a Párbeszéd, valamint a BKK és a BKV, sőt, még a civilek is.
Október 15-étől lépnek életbe a változások.
2019 óta a lakosság is szavazhat arról, milyen projektekre költsön az önkormányzat.
A felújítás alatt álló Citadellát repülték körül.
Szentkirályi a bizottsági elnökségekbe kötött bele, Vitézy felhívta a figyelmét egy szerinte fontosabb témára.
A Főkert munkatársai nem találtak balesetveszélyes fát az árvíz levonulása után.
Korábban a talajvíz és a sok eső miatt megnőtt a fakidőlések veszélye.
Letartóztatásból idén még egy polgármester sem hívott össze alakulóülést, ebben Kiss László elsőzött. Óbudán összeült a testület, a polgármester levelet küldött, a Fidesz pedig kiakadt.
„A DK-MSZP-világ hatalmi monopóliumát a választók megszüntették, és ezt nem lehet jogi eszközökkel bebetonozni, évekkel meghosszabbítani.”
Levonult a kormány és Lánczi Tamás Gesztre, berobbant a fővárosi politika, Orbán Balázs bocsánatot kért és kapott – a hét legfontosabb közéleti, politikai eseményeit magyarázzuk el a Fülke e heti adásában.
Jelentősen megnyirbálná a Tisza, az LMP és a Fidesz Karácsony Gergely jogköreit. A főpolgármester nem akart engedni nekik, de a Fővárosi Közgyűlés alakulóülésén azonnal kisebbségbe került, kénytelen volt meghajolni Vitézy Dávidék előtt. Vitézy előterjesztését megszavazta Magyar Péter pártja és a Fidesz is. Kacskovics Mihály Béla és Iványi Blanka közvetítése a Fővárosi Közgyűlés alakulóüléséről.
11 fős fideszes többség, plusz az egy szem szocialista alpolgármester.
Mozgó zsinagógaként működő felmatricázott kisteherautó jelenik majd meg egyetemeknél és iskoláknál, hogy a vallástól eltávolodott zsidókat megszólítsák.
A Tisza Párt elnöke arra számít, támadni fogják őket a fővárosban.
A főpolgármester nem enged abból, hogy Kiss Ambrus legyen a jobbkeze.
Bár a kormánypárt azt kérte szavazóitól, Vitézyre húzzák az ikszet, kihátrálnak mögüle akkor, ha sikerül megállapodnia Karácsony Gergellyel.
Balogh Samu lapunknak azt mondta, ő maga döntött a távozás mellett.