„Méltatlan, igazságtalan, tarthatatlan” – Karácsony is megszólalt a Lázár által elkaszált fejlesztésekről
A főpolgármester a kormány és a főváros közötti pénzügyi csörtéket elemezte.
A főpolgármester a kormány és a főváros közötti pénzügyi csörtéket elemezte.
Közös Erzsébetvárosért Egyesület néven rugaszkodnak neki 2023-nak a bulinegyed vállalkozói. Céljuk a közös érdekképviselet, de nem az önkormányzattal szemben – velük együtt dolgoznának bulinegyed új koncepcióján. Az alpolgármester ugyanakkor még több empátiát vár a bulinegyedtől.
Az alapdíj a jövőben 1100 forint, a viteldíj 440 forint/ kilométer, a percdíj pedig 110 forint lesz.
A most átadott M3-as metróállomásokat is lifttel, illetve ferde lifttel szerelte fel a főváros, de öt évvel ezelőtt Tarlós István még azt magyarázta, nincs szükség liftre, mert csak sorban állnának előtte az emberek, miközben alacsonypadlós buszokkal hamarabb odaérnének.
A Főváros nem fut neki újra a pályázatnak, inkább részvénytársasággá alakítaná az intézményt.
Ugyanakkor tesztelnek egy másik megoldást.
Nagyjából hárommilliárd forintot még így is sikerült megspórolniuk. A Fővárosi Önkormányzat kimaradt a kormány rezsitámogatási köréből, egyelőre abban is csak reménykednek, hogy később fognak pénzt kapni – eddig ugyanis sem Láng Zsolt, sem Orbán Viktor nem kereste őket.
A szerkezet viszonylag olcsó, a fa változat nagyjából 20 ezer, a nagyobb igénybevételre tervezett betonpiszoár pedig 120 ezer forint körüli áron beszerezhető.
Az V. kerületi képviselő-testületnek előbb el kell fogadnia az ellenzéki képviselők erről szóló javaslatát.
Ő is járt oda, szerette a helyet. Erzsébetváros polgármestere egy friss interjúban azt mondta, szinte meg sem érzik a kormánytól kapott 300 milliós támogatást, ő pedig nem tartja jó ötletnek, hogy a DK-s polgármesterek együtt tárgyaltak volna Láng Zsolttal az energiatámogatásról.
A bérmegállapodást csütörtökön írták alá az FKF és a kukás szakszervezetek képviselői.
Van, aki a BKV-nál lehúzott műszak után átül a Volánbusz járműveibe, hiába írja elő a munkaszerződés, hogy csak kipihenten lehet vezetni.
Öt kerület perel, a Fővárosi Önkormányzat és Ferencváros kivár, tíz ellenzéki kerületnek összesen pedig majdnem másfél milliárddal jutott kevesebb, mint a hét fideszes vezetésűnek. A kormány ugyan kioszt 44 milliárdot a tízezer lakosnál nagyobb városoknak, de változatlanul nem világos, milyen módszertan alapján teszik meg ezt. Budapesti támogatási körképünk.
Drága mulatság szanaszét hagyni a közbicikliket.
Az éves bérlet is drágul, de kisebb mértékben.
A kivételnek számító részek főleg az I. kerületben találhatóak.
Ez a kocsmát különösen rosszul érinti, hiszen bevételük igen jelentős hányada éjfél és hajnali 2-3 óra között jelentkezik.
Kezd örökzöld témává válni, hogy mennyire zöld a felújított tér.